Egyél, hogy ne hízz!

Egyértelműen kiderült, hogy a napi ötször evő fiúk és lányok jelentősen kisebb eséllyel lesznek túlsúlyosak vagy elhízottak.

A reggeliből, tízóraiból, ebédből, uzsonnából és vacsorából álló étkezési rutin megtartása hatékonyan védi a gyerekeket az elhízástól. Egy több mint 4000 finn fiatalt bevonó kutatásból kiderült, hogy a reggelit kihagyóknál nagyobb a túlsúly felhalmozásának kockázata, míg a rendszeres étkezés csökkentette az elhízásért felelőssé tehető nyolcfajta génmutáció testtömegindex-növelő hatását.

Ez azt jelenti, hogy a napi ötször étkező serdülők még akkor sem voltak nehezebbek társaiknál, ha valamelyik kockázatnövelő gént hordozták. Az elhízás olyan súlyos betegségekhez vezethet akár már gyermekkorban is, mint a kettes típusú cukorbetegség, az asztma vagy az alvás közbeni légzési nehézség.
Öt étkezéssel megelőzhető a kamaszkori elhízás

A gyermekkori elhízás világszerte probléma, Angliában például a 2 és 15 év közötti gyerekek 30 százaléka túlsúlyos, ötödük pedig elhízott. Magyarországon becslések szerint minden negyedik lányt és ötödik fiút érint a probléma.

A friss kutatás születésüktől 16 éves korukig nyomon követte a résztvevőket, és arra irányult, hogy mik az elhízás kockázati tényezői. Egyértelműen kiderült, hogy a napi ötször evő fiúk és lányok jelentősen kisebb eséllyel lesznek túlsúlyosak vagy elhízottak.

A szakértők arra is rámutattak, hogy a rendszeres étkezés csökkenti a zsigeri zsír felhalmozódását a fiúknál, amely egyebek között a cukorbetegséget, illetve a szív- és érrendszeri panaszokat is magában foglaló metabolikus szindrómáért felelős.

A reggeli kihagyása magasabb testtömegindexszel és nagyobb derékkörfogattal járt együtt. Az eredményekből az is kiderült, hogy a várandósság első húsz hetében hét kilogrammnál többet hízó anyák gyermekei később nagyobb eséllyel híznak el.

BH/Betegszoba