Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Csongor

Sötét
Fény

Tisztújítást tartott az LMP

Tisztújítást tartott az LMP

Ez a cikk több, mint 9 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Újra Szél Bernadettet és Schiffer Andrást választotta a párt társelnökévé az LMP országos kongresszusa, amelyet szombaton egy budapesti szállodában tartottak.

Schiffer András a döntést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy megválasztották a párt kilenctagú országos elnökségét is, amely a korábbi országos választmány feladatait veszi át. Az elnökségbe automatikusan bekerül a két társelnök. A testület titkára Vida Attila, tagok továbbá Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselő, Keresztes László Lóránt, Gerstmár Ferenc, Falusi Norbert, Lengyel Szilvia és Csarnó Ákos.
A létszámcsökkenés oka, hogy az országos választmánytól eltérően az elnökségnek a regionális delegáltak már nem tagjai. A testület mandátuma egy évre szól.
A sajtótájékoztatón Szél Bernadett felhívta a figyelmet, hogy az elnökség nagy része vidéki kötődésű, az ország minden területéről kerültek be politikusok a párt vezetésébe. Szavai szerint a korábbi országos választmánynak egy rendkívül nehéz helyzetből kellett talpra állítani az LMP-t és miután „újjáélesztették” a pártot, sikeres kampányokat bonyolítottak le. Most már a hálózatépítés és a terjeszkedés kerül előtérbe, mert az LMP láthatóan erősödni kezdett – hangsúlyozta.
Azt is kiemelte, hogy a pártvezetésbe három nő is bekerült, így az LMP-ben a női részvétel biztosított.
Az új vezetés semmiféle politikai irányváltást nem jelent, folytatják a már megkezdett gyakorlatot – közölte. Szavai szerint az LMP nagy árat fizetett azért, hogy kitartott az elvei mellett, de a választók jutalmazzák, hogy egy elvhű párttal állnak szemben – jelentette ki.

A társelnökök nem árulták el, hogy milyen arányban voksoltak rájuk, Schiffer András csak annyit mondott, hogy nagyjából a szavazatok nyolcvan százalékát kapták meg.
Vasárnap a párt fővárosi kongresszusa ül össze és a tervek szerint dönt majd a főpolgármester-jelöltről és az LMP Budapest-programjáról. Schiffer András egy kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: nem akarja megelőlegezni a kongresszus döntését de „egyáltalán nem biztos, hogy a holnapi napon ebből lesz konkrét személy”.

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön mit szól ahhoz, hogy az egykori Ifi ház, ma Kepes Központ újra kinyitotta kapuit a fiatalok előtt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL