Koromsötétben tapogatóztuk végig a kiállítást

Volt szerencsénk a saját bőrünkön megtapasztalni a teljes sötétséget, amiben a vakok élnek minden nap. Végigtapogatóztunk ugyanis a Szemfényvesztés Kiállításon.

Ez a kiállítás nem a szokványos, „jajj de szép ez a váza” kategóriába esik. Egy lépcsőn leereszkedve, a jellegzetes fehér bottal a kezünkben kezdtünk neki a közel egy órás botorkálásnak. Összekapaszkodva, egymást hívogatva, a tárlatvezető hangjára feszülve.

Nem mondom, hogy sétagalopp volt. Akadtak mosolyogni való helyzetek, számtalanszor felnevettünk, de inkább a bizonytalanságtól, és a koccanásoktól. Mindazonáltal egy meghatározó élmény volt, ahol rengeteget tanulhat az ember. Hatalmas sikerélményt ad, amikor kijutsz a „labirintusból”, és hihetetlen szorongással tölt el, amikor át kell menni az úton, vagy elkirándultok az „erdőbe”.

vak pasi

Teljesen hétköznapi helyzeteket tapasztalhattunk meg. Egy lakásban kellett eligazodnunk, s gyermeki örömmel rikkantottunk föl, amikor sikerült kitapogatnunk, mi az a tárgy, amin épp átesni készülünk. Mosógép? TV? Egy szekrény? Kanapé? Ezek azok, amik minden nap körülvesznek bennünket, „látókat”. És ezek azok, amik teljesen máshogy „néznek ki”, ha csak érezzük őket.

Vásároltatok már anélkül, hogy látjátok mit csináltok? Mi most megtanultunk, persze csak érmével. A fene se gondolta, hogy az 50 forintosnak más a recézettsége az oldalán, mint a 20-asnak. Pedig ők így különböztetik meg az érméket, és sajnos a papírpénzekkel még így is sokszor átvágják őket.

Igen, szorongtam, mert megfosztottak az egyik legfontosabb érzékszervemtől, mégis volt valami, ami előre hajtott. Ha tehetitek, próbáljátok ki egyszer! Egerben is közel száz vak ember él, akiknek a világát ritka kincs megtapasztalni. Ugyanakkor remek csapatépítő, ismerkedő program is lehet, hiszen ösztönösen elkapod a melletted álló kezét, kabátujját, egyéb testrészét (szóval óvatosan, és szinglik előnyben).