Nyitrai a város ellen fordult – videó

Vasárnap 15:52-kor tüzet nyitott Egerre a várból.

Persze, díszlövésről lévén szó, a miniszteri biztos, országgyűlési képviselő – ahogy mondani szokás – csak hagyomànyteremtő szándékkal tette ezt. Ugyanis ezzel az ünnepélyes aktussal egybekötve jelentette be, hogy hétfőtől, azaz mától kezdve  a turisztikai szezon végéig minden nap – amikor a Minorita templom órája 15 óra 52 percet mutat, utalva a török elleni győzelem 1552-es évszámára – a vitézlő oskolások elsütik ezt a szakállas puskát.

A képviselő elmondta: itt Egerben mindenképpen a várhoz kell kötni azt a látványos ceremóniát, amely ország-világ előtt hirdeti az egri hősiességet és büszkeséget.

_B1Q5880-2

Terveink és reményeink szerint minden egri érdeklődő és ide érkező turista értesül erről a programról, hiszen az lenne a fő cél, hogy a látogatók feljöjjenek a Zászlódombra, és 15 óra 52 perckor fényképezzék, filmezzék az eseményt telefonjaik segítségével, majd töltsék fel a világhálóra vagy éppen a Facebookra ezáltal is minél nagyobb népszerűséget hozva a városnak és a várnak – fogalmazott.

Nézd meg, hogyan tölti, fújkálja és süti el a képviselő a szakállas puskát:

https://youtu.be/c2vOi8uxv7A