Szóljatok bele Ti is: a hónap végéig szavazhattok!

Az MME évről évre kedvesen bevonja az embereket a nagy döntésbe, történetesen, hogy mi legyen az év madara. Idén sincs ez másképp, szavazzatok Ti is, melyik kis – vagy épp nagy – tollas legyen a következő év sztárja! 

Ha még emlékeztek, nem rég mi is írtunk egy lehetőségről, ami abban segít, hogy a város bármely pontján felismerd az éppen csipogó, trillázó madárkákat, esetleg kiderítsd végre, mi az a tollas csoda, ami minden reggel szólózik az ablakod alatt. Ha nem emlékeztek, akkor gyorsan kattintsatok ide, és ismerjétek meg Gróf Csipoghy történetét!

Az is a Magyar Madártani Egyesület kezdeményezése volt, ahogy a most emlegetett szavazás is. Július 27-ig van időtök arra, hogy leadjátok a voksotokat, és beleszóljatok abba, mi legyen a 2017-es év madara!

Összesen három versenyzőnk van, az erdei fülesbagoly, a házi veréb, és a tengelic.

Az erdei fülesbagoly, ahogyan neve is mutatja, nem éppen sivatagi életformához szokott, ennél fogva akár Eger környékén is vígan eléldegél. Átlagosan 5-6 kisbagoly kreálódik egy évben, legalább is a tojások számát tekintve. Igazi lakásfoglaló, hiszen előszeretettel foglalja be a varjak és gólyák gallyfészkeit, de simán költ a talajon is. A fiókák nagyon vagányak, hiszen már azelőtt elcuccolnak otthonról, hogy egyáltalán repülni megtanulnának. Egyébként, ha panelban laktok, akkor simán előfordulhat, hogy a balkonládából köszönnek vissza, itt is szívesen költenek ugyanis.

Face_of_long_ear_owl
Az átható tekintetű fülesbagoly, akinek igazi menő gyerkőcei vannak

A házi veréb az a madárfajta, amit senkinek nem kell bemutatni. Ott vannak mindenhol, vidéken és városi épületek ereszein egyaránt. Egerben is sokat látni közülük, ott tipegnek a tereken, föl-le ugrálnak a bokrok, fák ágain, és valószínűleg a kertes házban élők is napi szinten találkoznak velük. Saját építésű fészkük 2-7 tojást rejt, de akár háromszor is költhetnek egy évben. Érdekes, hogy míg a kiskorú verebek főleg állati eredetű táplálékokat fogyasztanak, addig a felnőtt korba lépett tollasok már inkább a növényi menüket részesítik előnyben. Persze nem ördögtől való dolog ez, mi is kipróbáltuk, ha csak rövid időre is.

Ő itt a házi veréb, igen kedveli az ember közelségét
Ő itt a házi veréb, igen kedveli az ember közelségét

A tengelic színes és gyakori pintyféle, tutira összefutottak már vele párszor, kertben, parkban, fasorban egyaránt előfordul. A verébhez hasonlóan többször is felnevel egy-egy fészekaljat az évben, és ő is adagol némi húsfélét a gyerkőcöknek – bogarat, hernyót, mindenféle finomságot. Saját lakásban éldegél a magasföldszinten: nagyobb bokrok felsőbb ágai közt bújnak meg a tengelic-lakok.

Ez a jópofa kis fickó a tengelic!
Ez az érdeklődő tekintetű, jópofa kis fickó a pedig tengelic!

Használjátok ki a beleszólás jogát, nyomjatok rá a kedvelt madárkára! További információkért kattoljatok ide, a szavazófelület pedig ugyanitt található, görgessetek a lap aljára, és hadd szóljon!