A gazdik és kutyus imádók most figyeljenek, ugyanis a Kutyabarát Eger program célja keretében elindult egy szavazás arról, hogy hol legyenek kutyafuttatók a városban. Szavazzatok kedvenceitekért!
Eger Önkormányzata a 2016-os évben kutyás programot indított. A rövid- és középtávú tervezés során meghatározó tényezőnek látják a városban lévő kutyafuttatók számának növelését.
A kutyafuttató olyan önkormányzati fenntartásban lévő kerítéssel körbekerített, paddal, hulladékgyűjtő edényekkel (beleértve a kutyaürülék gyűjtő edényt is) és információs táblával ellátott közterületi rész, ahol a kutyák a gazdájuk mellett póráz nélkül lehetnek, játszhatnak.
Nagyon fontos, hogy olyan helyen hozzák létre ezeket a létesítményeket, ahol a kutyatartók részéről ennek a kialakítása valós igényként jelentkezik, s ahol a környéken élő, nem kutyás lakosok is elfogadhatónak tartják a helyszín kijelölését.
A tervezett kutyafuttatók nem csak a gazdik és kedvenceik érdekét szolgálják, s nem csupán a kutyabarátok közérzetét javítják! Egy-egy ilyen, körbekerített létesítmény kialakítása a környéken élők biztonságérzetét és komfortérzetét is növeli, hiszen az ebeket a gazdák az állatok számára megfelelően kialakított helyen engedhetik szabadon.
A kutyás program egyik fontos célja, hogy a város utcái, parkjai, játszóterei tiszták, kutyapiszok-mentesek legyenek.
Ennek elősegítése érdekében 5 db elavult kutyapiszokgyűjtő edényt cserélünk újakra és 15 db gyűjtőedény helyezünk ki új helyszínekre. 2000 db kutyapiszokgyűjtő szett beszerzését (műanyag tartó + 20 db zacskó) biztosítottuk és ingyenes szétosztását tervezzük azzal a nem titkolt céllal, hogy erősítsük a kutyát sétáltató gazdik környezettudatos magatartását.
Szavazni pedig ITT tudtok!
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
















