Ezer jótékony egri lakosnak köszönhetően új műszereket kapott a kórház

Új magzati szívhang monitorral, valamint ikerbabák vizsgálatát segítő érzékelő fejekkel bővült az egri kórház Szülészet-Nőgyógyászati osztálya, amelyeket a  Round Table 3-as egri asztala vásárolt.

Több mint 1,3 millió forint értékben vásárolhatott műszereket a Markhot Ferenc Kórház  Szülészet-Nőgyógyászati osztálya számára a Round Table 3-as egri asztala a tavalyi Maci Akció eredményeként. Körülbelül ezer ember volt, aki adományáért cserébe mackókat kapott és ez az együttműködés egri viszonylatban nagy összefogásnak mondható.

Beüzemelték az új magzati szívhang monitort. (Fotó: Nemes Róbert)

Dr. Hernádi László osztályvezető főorvos megköszönte a szervező munkát az ötletadónak, a lebonyolítónak, valamint mindazoknak akik mackót vettek.

– Szerencsére nem először, és bízom benne, hogy nem utoljára történik ez, ami valamilyen bizalmat is sugároz felénk, hogy erre a kórházra, és erre az osztályra érdemes áldozni.

Ez a készülék arra szolgál, hogy a méhen belül fejlődő magzat állapotáról információt adjon.

Ez megnyugtató az anyuka és a gyakran jelenlévő hozzátartozó számára is, valamint döntő fontosságú lehet a szülésvezetés szempontjából is. A várandóság alatt pedig azt biztosítja, hogy a magzati állapotról egy átfogó képünk legyen – mondta a főorvos.

Dr. Hernádi László a szívhang monitor működését magyarázza el. (Fotó: Nemes Róbert)

A 2016-os év kiemelkedő a Round Table 3-as egri asztala által szervezett Maci Akciók történetében, valamint a korábbi évek rekordjának megdöntését is elkönyvelhetik.

A Round Table a világ egyik nagy segítő szervezete

A 90 éve működő mozgalom több mint 80 országban, több tízezer, elesettek iránt felelősséget érző, 18 és 45 év közötti tenni akaró és tudó férfit fog össze egy klubhálózatban az egész világon, világnézeti, politikai vagy vallási megkülönböztetés nélkül.

Kun Frigyes, Szőke István, Korsós Viktor, Vizy Richárd, és Hegyvári Viktor. Fotó: Nemes Róbert

A 26 éves Round Table Hungary 3-as, egri asztala 16 aktív tabler-t, azaz tagot  tart számon, ezen kívül számos pártolót és támogatót is üdvözölhet szervezetében. Minden évben jelentős munkát, időt áldozva több karitatív projektet visznek véghez. Többek között – egyben a legjelentősebb – az éves decemberi Maci Akció keretében már több ízben támogatták a Markhot Ferenc Kórházat, az Országos Mentőszolgálatot, a Szalaparti Iskolát, az Egri Autista Alapítványt, az Agria Speciális Mentő és Tűzoltó Csoportot. Továbbá állandó támogatásukban részesülnek az Erdélyben található torockói Kis Szent Teréz Gyermekotthon lakói is.