Ami három ütemben valósul meg. Elsőként Andornaktálya szabadul fel a Mezőkövesd és az M3 autópálya irányából érkező tranzitforgalom alól.
Húsz kilométernyi, közvetlenül az M3-ashoz csatlakozó úttal, illetve egy Andornaktályát elkerülő új, a gyorsforgalmihoz csatlakozó szakasszal kapcsolják be Egert Magyarország gyorsforgalmi úthálózatának vérkeringésébe – írja a heol.hu.
Karcagi Orsolya, a NIF kommunikációs igazgatója a megyei hírportálnak elmondta, az érintett települések így tehermentesülnek a naponta áthaladó forgalom zajától. Az M25-ös autóút csatlakozása az M3 autópálya Rekettyés pihenőjétől Füzesabony felé mintegy 2 kilométernyire valósul meg.
A kivitelezés várhatóan májusban indul
– Az M25-ös autóút a K2-es út csatlakozásánál ér majd véget, az ott elkészülő egysávos körforgalom előtt. A körforgalom a Kistályai út irányába egy direkt ággal épül ki. A 252-es számú városi főút (K2) pedig a 25-ös főút Mátyás király út végi csomópontjáig folytatódik. Itt a meglévő útszakasz burkolatmegerősítése, korszerűsítése történik. Az autóút megépítésével bekövetkező forgalmi átrendeződés miatt szükséges a meglévő K2-es és a 25-ös számú főút találkozásának átépítése körforgalommá. Kiépül még a 25-ös és a Faiskola út közötti párhuzamos kerékpárút is – közölte a heol.hu-val Karcagi Orsolya.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














