A kedd délutáni edzés előtt jelentette be a változást az Eszterházy KFSC vezetősége, a 2017/2018-as szezonban Debre Viktornak hívják majd az egriek vezetőedzőjét.
Komoly változás elé néz az Eszterházy KFSC felnőtt együttese, már, ami a szakmai team összetételét illeti. Kedd délután az éppen aktuális foglalkozás elején dr. Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly Egyetem rektora, az EKFSC elnöke, valamint Jordán Dániel ügyvezető jelent meg a Leányka úton, hogy tájékoztassa a keret tagjait a legújabb fejleményekről.
Amint kiderült, az idei bajnokságból hátralévő három mérkőzés után új vezetőedző érkezik a lányokhoz. Ezzel az is biztossá vált, hogy Hegedűs Tibor hosszú idő után távozik a felnőtt együttes kispadjáról, helyette pedig a legutóbb a férfi NB I-ben szereplő B.Braun Gyöngyös gárdáját vezető Debre Viktor veszi át a stafétabotot.
– Nem a legszerencsésebb évünket éljük, emiatt pedig a klub vezetői úgy határoztak, hogy változás lesz a vezetőedzői poszton. Nyugodtan mondhatom, egy ideje már napirenden van a téma, ezért több szakembert is megkerestünk, de végül Debre Viktor lett a befutó. Szakmailag mindenképp egy kiváló tréner érkezik az egyetem csapatához – adott magyarázatot Rutka Péter, az Eszterházy KFSC csapatvezetője.
A további részleteket a klub honlapján olvashatjátok el.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















