Kiemelten segíti a kormány a családalapítás előtt állókat

A kormány kiemelten segíti a családalapítás előtt álló fiatalokat is – mondta Novák Katalin egy budapesti játszótéren tartott sajtótájékoztatón.

A család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár úgy fogalmazott, azok a fiatalok, akik meghozták a családalapítás komoly döntését, számíthatnak a kormány támogatására, hogy ne legyen anyagi akadálya a gyermekvállalásnak – írja a kormany.hu.

Az államtitkár a kormányzati segítség közül kiemelte azt, munkát adnak a fiataloknak, hiszen “soha nem látott mélyponton van a munkanélküliség, és ez igaz az ifjúsági munkanélküliségre is.”

2018 a családok éve lesz, ami még több támogatást jelent – hangsúlyozta Novák Katalin.

Az intézkedések közül hangsúlyozta, gyermekvállalás esetén jövő januártól lehetőség nyílik a diákhitel felfüggesztésére és elengedésére. A jelenlegihez képest duplájára emelik a hallgatói gyed (gyermekgondozási díj) igénybevételének időtartamát.