Közel 40 éve mentőzik, sokat látott, de a gyerekek tragédiáját a mai napig nehezen dolgozza fel. Amikor nem a szirénázó autóban száguld az újabb esethez, motorra ül vagy unokájával játszik. Bemutatjuk Bónus Mihály mentőszakápolót.
A rutinos mentős szabadnapján fogadott minket az egri mentőállomáson, ahol szakmai életútjáról és tapasztalatairól mesélt, majd csillogó szemmel mutatta meg a mentőautókat és a felszerelést. Itt árulta el nekünk azt is, hogy a mentőzés mellett a jogosítvány előtt állóknak oktat elsősegélyt.
Fontos, hogy a mentősök minél gyorsabban a helyszínre érjenek – Fotó: Nemes Róbert
EgerHírek: – Kezdjük az elején. Miért emellett a szakma mellett döntött?
Bónus Mihály: – 15-16 évesen döntöttem el, hogy mentős leszek. Volt egy pár évvel idősebb kedves barátom, Tóth József, akivel együtt nőttem fel. Élesben láttam őt a mentőknél dolgozni, amikor éppen valaki segítségére sietett egy motoros balesetnél. Figyeltem, ahogy oda futott a sérülthöz, teljes higgadtsággal, nyugalommal tette a dolgát. Teljesen ledöbbentem, hogy ezt ilyen vérmérséklettel lehet csinálni, de azóta rájöttem, ezt csak így lehet. Ezután a látvány után még inkább tiszteltem a barátomat.
Fontos a csapatmunka
EH: – Hogyan néz ki egy szolgálat a mentőknél?
BM: – 12 órás vagy 24 órás szolgálatok vannak. Nekem reggel 8 órakor kezdődik a szolgálat, de általában 7 óra után már itt vagyunk, hogy kényelmesen elő tudjunk készülni, átnézni az autók felszerelését, és átadjuk egymásnak, amit kell. Beülünk a kocsiba és egy csekklista alapján tételesen átnézünk mindent töviről hegyire. Átbeszéljük a kollégákkal, mire számíthatunk a szolgálat során. Nagyban befolyásolja a történteket az időjárás is, például szakadó hóban sejtjük, aznap nem lesz megállás. Ha eset van, akkor pedig beülünk a rohamkocsiba és megyünk a helyszínre. Egy rohamkocsiban hárman utazunk, egy mentőgépkocsi-vezető, egy mentőorvos és egy mentőszakápoló. Az én feladatom a mindenkori betegellátás és azok a dolgok, amikre szólnak a papírjaim, legyen az akár injekciózás, légútbiztosítás is. A szolgálat végén pedig átadjuk a felszerelést a minket leváltó bajtársainknak.
Mihály odáig van a motorokért – Fotó: Nemes Róbert
EH: – Melyek a leggyakoribb esetek, amelyekhez mentőt hívnak?
BM: – Melegben főként az ájulás, a közterületi rosszullétek a jellemzőek, de sok stroke-os beteg is volt. Vannak szezonális dolgok, nyáron például a motoros balesetek a leginkább jellemzőek. Volt olyan, hogy egy 24 órás szolgálatban háromszor voltam a Parádfürdő, Parádsasvár és Mátraháza közötti szakaszon.
EH: – Egy mentőszakápoló munkájának egy része a közúton zajlik. Mit gondol az autósokról, mennyire partnerek a közös munkában, mennyire figyelnek a szirénára? Volt- e már ebben rossz tapasztalata?
BM: – Nagyon fontos az, hogy higgadtan kell dönteni. Általában az emberek nem ismerik fel a helyzetet, nem tudják mit csináljanak. Ha meghallják, hogy a hátuk mögött jön a mentőautó, sok esetben azt tapasztalom, hogy nem a szabad, szélső sávba húzódnak ki, hanem a bal oldalon átlépik a felező sávot. Ezt ők nem tehetik meg. Helyet kell adni, de azért ez most már kezd kialakulni.
Fontos, hogy ha kanyargós úton, például Szarvaskőnél nem tudják elengedni a mentőt, semmi baj, de satu féket ne nyomjanak, az a legrosszabb. Inkább kapcsoljanak vissza és húzzák a mentőt magukkal. Az első adandó alkalommal kell majd kihúzódni és akkor el tud menni a mentő is mellettük.
EH: – Sok esetben dolgoznak együtt a rendőrökkel és tűzoltókkal. Jól tudnak csapatban együtt működni?
BM: – Nagyon jól együtt tudunk működni. Sokat segítenek abban, hogy nyugodtan dolgozhassunk, ami rengeteget jelent.
„Lucas sosem fárad el az újraélesztésnél, ez mindig nálunk van” – Fotó: Nemes Róbert
A vízválasztó idő: öt év
EH: – Már több mint 37 éve dolgozik a szakmában. Volt-e valamilyen érdekes vagy furcsa eset amelyhez kivonult?
BM: – Ha olyan esethez megyünk, amelyben gyermek érintett, az rendkívül nehéz. Pláne, ha rosszul végződik, az minden kollégámat és engem is megvisel. Volt olyan, hogy szaladtam egy gyermekkel, aki egyidős volt akkor a fiammal, de már sajnos nem tudtunk rajta segíteni. Az borzasztó érzés volt, az ilyen megüti az embert. Ami ezeknek az eseteknek a feldolgozását illeti, később átlendülünk ezen, mi, akik régen itt vagyunk, fel tudjuk ezt magunkban dolgozni, illetve egymás között is ki szoktuk beszélni. Tovább kell lépnünk, mert jön a következő feladat.
EH: – Lelkileg hogyan érinti, mennyire viseli meg egy-egy eset?
BM: – Mindig azon imádkozom, főleg a motoros baleseteknél, hogy nehogy ismerős legyen, hiszen én is régóta motorozom. Bizony sajnos előfordult már, hogy ismertem az illetőt egy balesetnél.
EH: – Meddig lehet ezt csinálni? Hiszen mentálisan is megterhelőek a káresetek.
BM: – Azt mondom, aki öt éven túl van, az később is bírni fogja lelkileg. Fizikailag pedig sok esetben megterhelő tud lenni a betegellátás, ezt a kor előrehaladtával már én is érzem magamon.
A rutinos mentőszakápoló minden felszerelést megmutatott a mentőautóban – Fotó: Nemes Róbert
EH: – Mivel tölti a szabadidejét?
BM: – Szabadidőmben elsősorban motorozom a barátaimmal, van egy motoros klubunk, a Szabad Motorosok Baráti Köre, azon belül mi vagyunk a Kékek. Emellett a barátokkal túrázom, kirándulok, de korábban rengeteget pingpongoztunk is.
EH: – Van-e a családban olyan, aki követné az ön példáját és mentőszakápoló akar lenni?
BM: – A fiam, Viktor rendőr lett, a lányom, Zsanett a gyógytornász szakmát választotta. A feleségem, Tünde nővér az egri kórházban, a vőm, Balázs mentőzik, nálunk főápoló, a két éves unokám pedig már igazi csibész, így teljes a kör.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
Betöltés ...
