Sajtóhírek szerint Egerben a tegnap kezdődött sztrájk miatt az áruházvezető munkára kényszerítette a diákokat, akik emiatt sírva dolgoztak. A Tesco áruházlánc szerint azonban erről szó sincs.
A közlemény szerint megvizsgálják, hogy szándékos, szervezett formában történő félelemkeltés zajlik-e az áruházlánc egységeiben. Mint írják, a média különféle felületein megjelent olyan állítás, miszerint Egerben az áruházvezető munkára kényszerítette a diákokat, akik emiatt sírva dolgoznak – írja a Magyar Idők.
A valóság a Tesco szerint ezzel szemben az, hogy nem az áruház vezetője, hanem a sztrájkoló munkatársak helyezték őket nyomás alá. Ezt az érintett diákok maguk mondták el Hevesi Nórának, az áruházlánc kommunikációs vezetőjének, úgy, hogy az áruházvezető nem vett részt a beszélgetésben, nem volt jelen. Hevesi Nóra a vállalat nevében elnézést kért a diákoktól, és megköszönte munkájukat – áll a Tesco közleményében. A kommunikációs vezető elfogadhatatlannak tartja a fenyegető viselkedést és felszólította a szakszervezeteket, hogy felelős viselkedéssel tartsák kordában az indulatokat.
A Magyar Idők utánajárt a történteknek. Beszéltek a szakszervezettel, illetve több egri dolgozóval. Egyikük – aki a neve elhallgatását kérte és az ominózus áruházban alkalmazzák, elmondta:
– Tegnap óta sztrájkolunk, pénteken a munkavállalók egy emberként álltak fel, akikhez az üzletben foglalkoztatott diákmunkások is csatlakoztak, szolidaritásból beleálltak volna a tiltakozásba. Azonban, amikor a diákok távozni készültek, megállította őket az áruház vezetője, aki azt mondta: megtehetik, hogy sztrájkra lépnek a dolgozókkal együtt, azonban ha ez megtörténik, arra számíthatnak, hogy nem, hogy az egri Tescoban, hanem többé sehol nem kapnak megbízást diákmunkásként. Erről hangfelvétel készült, és több szem- és fültanú van az esetre. Arra is vannak tanúk, illetve az áruház belső kamerás felvételein is látható, hogy édességcsomaggal vesztegették meg az egyik diáklányt.
Nem igaz, hogy a sztrájkoló dolgozók gyakoroltak nyomást a diákokra! Többen is tanúsíthatjuk, és jelezni is fogjuk a Munkástanácsok jogi szakértői felé, ahogy a bizonyítékokat is átadjuk. Rágalmaz minket a munkáltató, a belső levelező rendszeren keresztül is próbálják ferdíteni a történteket a többi kolléga felé, holott éppen fordítva történt, mint ahogy állítják! Békésen sztrájkolunk, nem tudják befeketíteni a nevünket! – jelentette ki a Magyar Időknek a dolgozó, aki csak amiatt kérte, hogy nevét ne hozzák nyilvánosságra, mert félő, hogy elmarasztalják a munkahelyén. Megjegyezte, szombat délutánra már rengeteg berendelt diákmunkás meg sem jelent az egri Tescóban, a kialakult helyzetre való tekintettel.
A Tesco helyreigazítása az egri esettel kapcsolatban
„A Tesco sajtóosztályához eljutott információk alapján a vállalat vizsgálja, hogy szándékos, szervezett formában történő félelemkeltés zajlik-e az áruházlánc egységeiben. A média különféle felületein megjelent olyan állítás, miszerint Egerben az áruházvezető munkára kényszerítette a diákokat, akik emiatt sírva dolgoznak. A valóság ezzel szemben az, hogy nem az áruház vezetője, hanem a sztrájkoló munkatársak helyezték őket nyomás alá. Ezt az érintett diákok maguk mondták el Hevesi Nórának, az áruházlánc kommunikációs vezetőjének, úgy, hogy az áruházvezető nem vett részt a beszélgetésben, nem volt jelen. Hevesi Nóra a vállalat nevében elnézést kért a diákoktól, és megköszönte munkájukat.
„Elfogadhatatlannak tartjuk a fenyegető és bántalmazó viselkedést, és határozottan felszólítok mindenkit, hogy tartsuk tiszteletben egymást és egymás döntéseit! Egyúttal arra kérem a szakszervezeti vezetőket, hogy előbb tájékozódjanak a valós helyzetről, és csak utána kürtöljék tele a sajtót valótlan állításokkal. Eddig ez a negyedik eset, amikor a rágalmakról kiderül, hogy semmi valóságalapjuk. Felszólítom egyúttal a szakszervezeti vezetőket, hogy felelős viselkedéssel tartsák kordában az indulatokat, intsék mérsékletre a sztrájkoló kollégákat, és tudatosítsák bennük, hogy ahogy a vállalat és annak vezetői nem helyezik őket nyomás alá, nem fenyegetik és nem akadályozzák őket a sztrájkban való részvételben, úgy ugyanez a viselkedés várható el a munkabeszüntetést választó munkatársaktól is. Arra kérek mindenkit, hogy senki ne feledje, függetlenül attól, ki vesz részt a sztrájkban és ki nem, mindannyian emberek vagyunk, munkatársak vagyunk, a sztrájkot követően is egy csapatban fogunk dolgozni” – mondta Hevesi Nóra.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















