Az Év iskolája lett az Egri IQ-PONT Középiskola

Az alapítványi intézmények szakközépiskolai kategóriájában az országos ranglista élén végzett az Egri IQ-PONT Középiskola, és ezzel elnyerte az Év iskolája címet.

A heol.hu híradása szerint néhány esztendeje a Nők Lapja című hetilap évente jelentet meg kiadványt, amelyben az adott év oktatási eredményeiről készít összeállítást. Gimnáziumokat, szakgimnáziumokat, szakközépiskolákat vizsgálnak, figyelve a tanulók teljesítményét, fejlődését, vagyis a hozzáadott értéket és a kompetenciamérések eredményeit. A szakemberek bírálata nyomán került az alapítványi szakközépiskolák között – egyedüli Heves megyei oktatási intézményként – az Egri IQ-PONT dobogóra, mégpedig annak a legelőkelőbb fokára.

Ez a kiemelkedő ­jelentőségű siker egyúttal méltó zárása ­a 2017-ben 20 éves iskola ünnepségsorozatának, és méltó visszaigazolása az intézményben folyó rendszeresen magas színvonalú oktató-nevelő munkának – írta honlapján az iskola. Bebizonyosodott, hogy országos szinten is elismerésre méltó az itteni pedagógiai tevékenység, és az is, hogy az IQ-Pont Középiskola szerves része a Heves megyei középiskolai oktatásnak. Visszajelzés ez az elismerés az iskola számára, és erőt ad a szakképzés mellett a gimnáziumi képzésben rejlő nagy lehetőségekhez is – írták.