Eger Advent – Több mint egy ünnep: Íme az újdonságok

A visszaszámlálás megkezdődött, hamarosan ünnepi díszbe öltözik Eger. Sok újdonság, csodás hangulat és számos program várja az érdeklődőket az adventi időszakban.

Antal Anett, a Média Eger Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója azzal kezdte hétfői sajtótájékoztatóját, hogy reményeik szerint az idei advent szebb lesz mint a tavalyi.
– Nem lesz könnyű, mert a tavalyi egri adventi vásár az ország legszebb vidéki forgataga volt – mondta.

Ezek után beszámolt az újdonságokról. Elmondta, a Gárdonyi téren felállítanak majd egy betlehemet, amely az ünnepi vasárnapokon élővé válik, ezen felül pedig egy új fényattrakcióval is készülnek, egy óriási, közel három méter magas Eger feliratot helyeznek majd el ugyanezen a helyszínen.

Mint kiderült, a jégpálya átköltözik a Végvári vitézek terére.

Bodnár Gábor, az Egri Közszolgáltatások Városi Intézményének igazgatója, Habis László, Antal Anett és Forgó János – Fotó: Nemes Róbert

Karácsonyfa

Forgó János, a Városgondozás Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a cég jelentős szerepet a város feldíszítésében, a gömb felállításában, a 45 fabódé kihelyezésében és a fenyőfa díszítésében.
– 13 méter magas a fa és egy andornaktályai lakos ajánlotta fel, amit a ünnep után jótékonyságra fogunk felajánlani – tájékoztatott.

Jégpalota

A városháza üvegterme gyermek és családi játszóházzá alakul át az adventi hétvégéken. Ha már kicsit felmelegedni vágyódunk a színes adventi forgatagban, akkor ellátogathatunk a varázslatos Jégpalotába, ahol egy meleg, barátságos helyen, hangulatos kis diakuckóban vidám meséket nézhetünk együtt régi diavetítőről.

Elhangzott, a kicsik kreatív sütiműhelyben alkothatnak ínycsiklandó finomságokat, vagy a kézműves sarokban ügyeskedhetnek és elkészíthetik önállóan ajándékaikat.

Rengeteg programmal várnak – Fotó: Nemes Róbert

Jótékonyság

Az idei Eger Advent idején kétféle – gyerekeknek és felnőtteknek készült –  ünnepi hangulatú bögréből is kortyolgathatjuk a forralt bort, a teát vagy éppen a puncsot. A bögrék azért különlegesek, mert egyediek és mert megvásárlásukkal segíthetünk.

Az Eger Advent bögre-akcióban összegyűlt pénzből az egri Családok Átmeneti Otthona a fenntartásához nélkülözhetetlen tárgyi eszközöket kapja ajándékba karácsonyra.

A részletes programkínálatot és naprakész információkat az egeradvent.hu oldalon találtok.