Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Andrea, Ilma

Sötét
Fény

Alattomos gyilkos – naponta 25 ezerrel nő a cukorbetegek száma a világon

Alattomos gyilkos – naponta 25 ezerrel nő a cukorbetegek száma a világon

Magyarországon mintegy 750 ezer az ismert cukorbetegek száma. És legalább ennyien vannak, akik betegek, de nem tudnak róla. A tünetek alig észrevehetők és amikor kiderül hogy baj van, komoly életmód váltás szükséges.

Ez a cikk több, mint 6 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Magyarországon mintegy 750 ezer az ismert cukorbetegek száma. És legalább ennyien vannak, akik betegek, de nem tudnak róla. A tünetek alig észrevehetők és amikor kiderül hogy baj van, komoly életmód váltás szükséges.

Egerben is sokan és sokat tesznek azért, hogy kevesebb legyen az érintettek száma, és ha már valaki cukorbeteg, minél előbb áttérjen a helyes életmódra. Ezért a Cukorbetegek Egri Egyesülete idén csatlakozik a Nemzetközi Diabetes Világnaphoz. Az egri eseményt november 25-én, szombaton 14 órától tartják a városháza dísztermében. A városháza erkélyéről ebből az alkalomból transzparens hirdeti a cukorbetegség elleni összefogást és a kampány részeként figyelemfelkeltő sétát is tartanak a belvárosban, ahol szórólapokon tájékoztatnak a cukorbetegség veszélyeiről, a megelőzés és a korai felismerés fontosságáról.

A cukorbetegség napjainkban rohamosan terjed – Archív fotó: EH

Észrevétlenül támad

Dr. Harcsa Eleonóra, a Markhot Ferenc Kórház rendelőintézeti igazgatója kérdésünkre elmondta, a cukorbetegség tünetei, jelei szinte alig észrevehetők.
– Több vizelet, sok folyadék fogyasztás, valamint a jó étvágy ellenére esetleges fogyás, de előfordul lábzsibbadás is. Ha a családban van, volt cukorbetegsége valakinek, akkor akár tünet nélkül is érdemes szúrópróbaszerűen étkezés utáni vércukrot nézetni időnként a háziorvosnál – fogalmazott.

Ha ezek a tünetek megvannak, akkor már igen magas a vércukorszint. Kezdetben, amikor még csak enyhén magas a vércukor, nem okoz tüneteket, ezért alattomos ez a betegség.
– A cukorbetegeknek be kell tartani az egészséges táplálkozás szabályait. Alap, hogy cukrot nem fogyaszthatnak, korlátozás van a szénhidrát bevitelben is, és szintén általános szabály, hogy egyenletes legyen az étrend elosztásuk, valamint fontos a rendszeres testmozgás is – hangsúlyozta.

A legutóbbi lakossági szűrés alkalmával Egerben hat új diabéteszest szűrtek ki, akik eddig nem tudták magukról, hogy cukorbetegek.

Dr. Harcsa Eleonóra – Archív fotó: Nemes Róbert

Amputáció, vakság, halál

Magyarországon jelenleg mintegy 750 ezer az ismert cukorbetegek száma.
– Ami még sajnálatosabb, hogy ennyi lehet azoknak is a száma, akik cukorbetegek, de nem tudnak róla, így a szövődmények megelőzésére sincs lehetőségük. Ezért is fontos a szűrővizsgálaton való részvétel – figyelmeztet Jakabné Jakab Katalin, a Cukorbetegek Egri Egyesületének elnöke.

Magyarországon naponta 10 amputációt végeznek, 3 ember vakul meg a diabetes következtében és több mint 10 ezer ember halálát okozza évente.  

– Ezek a döbbenetes adatok nem elég köztudottak. Ezért érdemes erre odafigyelni, mert a 2-es típusú cukorbetegség megelőzhető, időben felismerve jól egyensúlyban tartható – összegez az egyesület elnöke.

Cukorbetegek napja Egerben – Archív fotó: Nemes Róbert

Rohamosan terjedő betegség

November 14-én van a Diabetes Világnapja, amelyet 1991-ben rendeztek meg először, Frederick Banting születésének 100. évfordulója alkalmából. Banting 1921-ben jelentette be az inzulin felfedezését, amely olyan nagy jelentőségű volt, hogy azonnal Nobel-díjjal ismerték el, hiszen addig a cukorbetegség halálos kórnak számított.

A cukorbetegség napjainkban rohamosan terjed, a jelenlegi adatok szerint 425 millió cukorbeteg él a világon. Kína és India után a világ 3. legnépesebb országát tennék ki, számuk naponta 25 ezerrel nő. Az ENSZ – látva a veszélyt – 2006-ban a hivatalos világnapjai közé sorolta a Diabetes Világnapot, amelynek azóta a kék karika a jelképe.

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön mit szól ahhoz, hogy az egykori Ifi ház, ma Kepes Központ újra kinyitotta kapuit a fiatalok előtt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL