Maci Akció 2017 – az egri kórház intenzív osztálya javára

Idén is megrendezik a Maci Akció nevű jótékonysági adománygyűjtést az immár 14 éves töretlen hagyománynak megfelelően. Továbbra is két helyszínen: az Agria Parkban és az egri Tesco áruház üzletsorán.

Ebben az évben a gyűjtés célja, hogy egy McGrath MAC gyártmányú videolaringoszkópot adományozzanak az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó osztálya részére.

A légút biztosításkor, a lélegeztetés előkészítéséhez az eszköz használata életmentő lehet speciális esetekben, amikor a hangrés nehezen található. A nevéből fakadóan – a hagyományos laringoszkóphoz képest – egy kamera található a végén, mely a képet a nyél melletti monitorra vetíti, ezzel könnyítve és gyorsítva a beavatkozást.

A szervezők azt kérik, ha tehetitek, adományotokkal segítsétek a cél megvalósítását, hiszen ez csak közös összefogással sikerülhet! A felajánlásokat plüss figurákkal köszönik meg.

Találkozzunk december 14-15-16-17-én, 10 és 19 óra között két helyszínen, az Agria Parkban és a Tesco üzletsoron!

Borítókép: Korsós Viktor