Lépjen kapcsolatba velünk

Férfi kézilabda – Megyei rangadóval zárul az év

Férfi kézilabda – Megyei rangadóval zárul az év

A 2017-es év utolsó bajnoki mérkőzésére a megyei rivális B. Braun Gyöngyös együttese érkezik a Kemény Ferenc Sportcsarnokba.

Ez a cikk több, mint 6 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A 2017-es év utolsó bajnoki mérkőzésére a megyei rivális B. Braun Gyöngyös együttese érkezik a Kemény Ferenc Sportcsarnokba.

Eger SBS Eszterházy–B. Braun Gyöngyös
december 18. 18 óra Kemény Ferenc Sportcsarnok

A mátraaljaiak látogatása a tabellán elfoglalt helyezéstől függetlenül a szezon egyik legnagyobb érdeklődéssel várt találkozójának számít – olvasható a klub honlapján. Helyszíntől függetlenül rendre óriási érdeklődés övezi a találkozót, amely reményeink szerint ezúttal sem lesz másként.

A két csapatot jelenleg hat helyezés és hét pont választja el egymástól a táblázaton, míg a mieink a középmezőny elejéről várják az összecsapást, a mátraaljaiak a kieső helyektől menekülnek. A legutóbbi fordulót ellentétes eredménnyel zárták a felek. A gyöngyösiek szombaton hazai pályán szenvedtek vereséget a Váctól (27–33), az egriek egy nappal később Orosházán aratták idénybeli hetedik bajnoki győzelmüket (28–25).

Az Eger és a Gyöngyös legutóbbi mérkőzésén szeptemberben, három góllal (23–20) nyertek a mieink a Dr. Fejes András Sportcsarnokban.

Búcsúztassuk együtt ezt az egri kézilabdázás történetében egyedülálló évet, amely a bajnoki sikereken túl Ligakupa győzelemmel is megajándékozott bennünket.

Töltsük meg ismét a Kemény Ferenc Sportcsarnok lelátóján, s teremtsünk olyan hangulatot, amelyben megremeghet a vendégek keze!

Hajrá, Eger! Mindig, mindenhol!

Találkozzunk szerdán a körcsarnokban!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön mit szól ahhoz, hogy az egykori Ifi ház, ma Kepes Központ újra kinyitotta kapuit a fiatalok előtt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL