Juhász Attila Simon: A települések nem kérnek a bevándorlásszervező irodákból!

Mi, polgármesterek arra tettünk esküt, hogy polgáraink érdekében járunk el – ezt hangsúlyozta Felsőtárkány vezetője pénteki sajtótájékoztatóján.

Mint mondta, nincs meghatározott irányvonal, minden szempontot figyelembe kell venni.
– Egyre több polgármester figyeli aggodalommal a híreket, amelyek Brüsszelből érkeznek és azokat a híreket, amelyek a bevándorlással kapcsolatosak. Az Észak-Magyarországi településeket egyelőre még nem nagyon érintette ez a kérdés, hiszen nem vagyunk határmentiek és nincsenek rajtunk keresztül közlekedő migránsok – tette hozzá.

Juhász Attila Simon – Fotó: Nemes Róbert

Elhangzott, Brüsszelben gőzerővel hajtják végre a Soros-tervet, egyre intenzívebb a nyomás Magyarországra, így a polgármesterek úgy gondolták, fel kell emelniük a szavukat ez ellen.
– Hiszen túl vagyunk egy sikeres népszavazáson, ami ugyan nem volt érvényes, de úgy gondolom, 3 millió ember véleménye mérvadó kell hogy legyen, túl vagyunk minden idők legsikeresebb nemzeti konzultációján, ezeknek ellenére mégis folyamatos nyomás alatt van az ország – részletezte.

Juhász Attila Simon a Polgárok Házában tartott sajtótájékoztatót – Fotó: Nemes Róbert

Juhász Attila Simon elmondta, Felsőtárkányban nem szeretnének bevándorlás szervezői irodákat. Hangsúlyozta, a polgármesterek tiltakoznak az ellen, hogy Soros György bevándorlás szervező irodákat szeretne nyitni és ennek érdekében több százezer dollárt oszt szét Magyarországon, hogy felépítse vidéki hálózatát.
– Mi magunk akarjuk eldönteni azt, hogy szeretnénk vagy sem migránsokat a településünkön, mi magunk kell hogy eldöntsük, szeretnénk-e migráns tábort, bevándorlás szervező irodákat településeinkre – zárta gondolatait.