Nem bíznak a Jobbikban a párt „alapemberei”

Az utóbbi hetekben több, a Jobbik alapításakor vezető szerepet betöltő politikus – köztük Gaudi-Nagy Tamás és Morvai Krisztina is – kihátrált Vona Gábor mögül. Újabban Rubi Gergely, szintén Jobbik-alapító is „melegebb éghajlatra” küldte Vonát egy videóüzenetben, Mirkóczki Ádám szerint nem volt igaz a 2010 előtti retorika.

Tóth István, aki az egri alapszervezet alelnöke volt egészen annak januári átszervezéséig, maga sem tudja, hogy dönt majd az országgyűlési választáson. Elmondása szerint ők, akik január óta nem tagjai az egri Jobbiknak, maradtak azoknál az elveknél, amelyeket 2010 – 12 előtt vallott a párt. Szerinte az elmúlt nyolc évben a Fidesz is követett el hibákat, viszont az utóbbi időben a Jobbik is.

Tóth István annak apropóján adott interjút a TV Egernek, hogy a Jobbik Európai parlamenti képviselője Morvai Krisztina, valamint az előző ciklusban országgyűlési képviselőként dolgozó, a párt alapítótagjának tekinthető Gaudi-Nagy Tamás is úgy nyilatkozott: jelen helyzetben a Jobbik helyett inkább a Fideszre érdemes voksolni április 8-án. Rubi Gergely, egykori jobbikos képviselő egyenesen videoüzenetet küldött a párt elnökének, Vona Gábornak, amelyben úgy fogalmazott: Vona jobban járna, ha berakná azt a pénzt egy bőröndbe, amit Simicskától kapott és elmenne a világ másik végére. A Magyar Idők ugyanakkor arról írt, hogy a párt egyik vezető embere, egri elnöke, Mirkóczki Ádám mondta azt: ”a Jobbik 2010 előtti retorikája nem volt igaz”.