Lépjen kapcsolatba velünk

Mezőtárkányban és Kömlőn megújulnak az utak

Mezőtárkányban és Kömlőn megújulnak az utak

Ez a cikk több, mint 6 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Megyeszerte 45 km, a Közútkezelő tulajdonában lévő bel- és külterületi útszakasz újul meg az elkövetkező hónapokban. A munka viszont már elkezdődött Mezőtárkányban és Kömlő határában. A munkaindítón ott volt Nyitrai Zsolt Eger és térsége országgyűlési képviselője is. Ez a két beruházás 370 millió forintból valósul meg.

Fotó: Nemes Róbert

Mezőtárkányban három szakaszban újul meg a Közút tulajdonában lévő, a település egyik ütőerének számító, igen rossz állapotban lévő útszakasz. A munkaindítón jelen volt Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, aki az első métereken maga is kipróbálta, milyen egy aszfaltmarót vezetni.

Fotó: Nemes Róbert

Ennek az 1 km-es szakasznak a felújítása 100 millió forintból valósul meg. Mezőtárkányban most kezdődött, de Kömlő határában már folyik a munka, a Besenyőtelek felől érkezők a település előtt 2,5 km hosszan számíthatnak az elkövetkező hetekben útfelújításra, melynek költsége 270 millió forint. Időszerű a felújítás – mondta Szabó Zoltán a Magyar Közútkezelő Zrt. megyei igazgatója. Dél hevesben 30-40 éve nem volt ilyen nagy felületű beavatkozás.

A Kömlő határában lévő 2,5 km-s útszakasz a szakember szerint repedezett, töredezett, elvesztette a teherbírását, így megérett a felújításra, amit egy un. hideg remixes technikával foglak kivitelezni. A mostani aszfaltot ledarálják, szétterítik, ezzel egy új alapot képezve, majd két réteg aszfalttal teszik strapabíróvá. A munkának várhatóan 60 nap múlva a végére érnek.

Heves megyében az elkövetkező időszakban 3,5 milliárd forint hazai, illetve 1,3 milliárd forint uniós forrásból 45 km út újul meg. Mindemellett folyamatos a munka az M25 gyorsforgalmi út építésénél is. Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő elmondta – több évtizedes álma válik valóra az egrieknek és környékbelieknek. Fontos, hogy megfelelő úthálózat legyen a térségben- – tette hozzá.

Kiemelte azt is: az M25-ös út esetében a baloldal csak ígérgetett, amikor Medgyesi Péter itt volt Egerben, akkor azt mondta megépítik ezt az utat. Semmi nem történt, a Jobbik nagyon rossz ritmusérzékkel új nyomvonalat javasolt, ezáltal évekre elodázta volna a beruházást. A FIDESZ-KDNP képviseletében itt járt Orbán Viktor miniszterelnök, aláírt egy megállapodást és az út épül.

Ha elkészül az M25-ös, az jelentősen elősegíti a vállalkozások letelepedését, munkahelyteremtést és a turizmust – emelte ki a képviselő.

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön mit szól ahhoz, hogy az egykori Ifi ház, ma Kepes Központ újra kinyitotta kapuit a fiatalok előtt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL