Csipkebogyó fesztivállal ünnepelt Szarvaskő

Csipkebogyóból, somból és kökényből készült finomságok várták az érdeklődőket Szarvaskőn, a Csipkebogyó Fesztiválon. Volt minden, ami szem szájnak ingere – lekvárok, szörpök, borok, pálinkák.

Szarvaskőben hosszú időre visszanyúló hagyománya van a csipkelekvár-főzésnek, közel harminc család foglalkozik azzal, hogy minden ősszel bejárja a közeli erdőt és gyűjti, azt amit az erdő ad, a csipkét. A magas C- vitamin tartalmú bogyóból készült termékekre rengetegen voltak kíváncsiak idén is a fesztiválon. 

A program már délelőtt a környékbeli kiscsoportok fellépésével indult, amivel párhuzamosan meg lehetett nézni a kóstolás mellett, hogyan készül az illatos, friss csipkelekvár. Aki vállalkozó szellemű volt, felköthette a kötényt is és kipróbálhatta mennyi munka és idő kell ahhoz, hogy a bokrokról az üvegekbe kerüljön a hecsedli. 

A szervezők emellett különféle bemutatókkal, kiállításokkal, koncertekkel, kézműves termékek vásárával is készültek. Volt bogyójárat, találkozhattak a településen forgatott Isten hozta Őrnagy Úr megelevenedett szereplővel is, aki a filmhez kapcsolódó kvízzel tesztelték le a közönség tudását.

A fesztiválon egy megállapodás is született, az ukrajnai Nagybereg és a romániai Kalotaszentkirály településekkel kötött Szarvaskő Testvérfesztivál megállapodást. Ugyanis a másik két településen is nagy hagyománya van a csipkebogyóból készült finomságoknak. Megegyeztek abban, hogy a jövőben többször látogatnak el egymáshoz, valamint a jó gyakorlatokat is megosztják egymással – mondta Szabóné Balla Marianna polgármester.

A rendezvényen jelentette be Ifj. Herman István a Heves Megyei Értéktár Bizottság elnöke, hogy tovább bővült megyénk értéktára. Bekerült a lajstromba a Csipkebogyó fesztivál, a szarvaskő vár, a hevesi szőttes, a gyöngyöspatai népviselet, a Mikropódium és Révész László ötvös munkássága.