Beüzemelték azokat a füstérzékelőket, amelyeket a „Ne gyújtsa! Gyűjtse!” országos tűzmegelőzési kampány keretében, nehéz anyagi helyzetben levő családok részére adtak át a megyei katasztrófavédelem munkatársai a Pétervásárán.
A fűtési szezon számos kiemelt kockázatot rejt magában tűzvédelmi és tűzbiztonsági szempontból. Ezen kockázatokra hívja fel a figyelmet az országos kampány, valamint a megelőzés érdekében az erre rászoruló családoknak füstérzékelőket is adományoznak.
– A kampányba karitatív szervezeteket, oktatási intézményeket is bevonunk, szakembereink lakossági fórumokon és iskolai tanórákon beszélnek arról, hogy a szabályok betartásával, öngondoskodással és tudatos szelektív hulladékgyűjtéssel a tűzesetek és az ebből adódó sérülések, anyagi károk megelőzhetők – fogalmaz közleményében a katasztrófavédelem.
Az érzékelőket Molnár Péter tű. százados, a Pétervásárai Katasztrófavédelmi Őrs parancsnoka és Kása Miklós tű. törzsőrmester, katasztrófavédelmi megbízott adták át. Az átvevők nagyon örültek a kis szerkezetnek, amely akár az életüket is megmentheti. Elmondták, hogy azonnal be is üzemelik az érzékelőt, hiszen már mindenhol fűtenek; újonnan kapott felszerelésükkel ők már tettek a biztonságukért.
Biztonságosabb otthon
Ezek a készülékek füst illetve tűz esetén átlagosan egy percen belül jeleznek, így a személyi sérülések megelőzhetők és mérsékelhetők az anyagi károk. A készülékek alkalmazásával sokat tehet a lakosság a lakástüzek, a füst- és szén-monoxid-mérgezés megelőzéséért, a kémény ellenőrzését pedig a lakosság számára ingyenesen elvégzik a katasztrófavédelem kéményseprői.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















