Lépjen kapcsolatba velünk

Idén is színes programokkal várja az érdeklődőket az Eger Advent

Idén is színes programokkal várja az érdeklődőket az Eger Advent

Ez a cikk több, mint 5 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A november 24-től december 24-ig tartó Eger Advent 2018 a „Fény, zene, hangulat” címet kapta. Valódi családi kikapcsolódás és feltöltődés karácsony előtt: látványos fényattrakciók, kivilágított egri vár, igényes zenei programok, jégpalota családi kézműves és gyermek játszóházzal, fotósarokkal, diakuckóval, kreatív sütiműhellyel. Igazi egri gasztro-örömök, különleges forralt borok, kézműves vásár egy csodás barokk belváros hangulatával. Kell ennél több?

Idén harminc napon át több mint ötven fellépőt láthat a közönség. Betlehemet is állítanak, a vásárnak gazdagabb étel és italkínálata lesz és a Gárdonyi téren újabb szelfipontot hoznak létre. A Végvári vitézek terén most is ingyenes lesz a több mint 200 négyzetméteres korcsolyapálya, valamint a társadalmi felelősségvállalás jegyében újra meghirdetik a bögreakciót, mellyel az egri Markhot Ferenc Kórház újszülött osztályát támogatják.

Tavaly az Eger Advent programsorozat rendkívül sikeres volt, ezért idén még színesebb, még gazdagabb programok várhatók”

– mondta Habis László polgármester, a Senator Házban tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette, a cél, hogy a művészetek iránt érdeklődőket tartalmas események várják.

Bodnár Gábor, az EKVI igazgatója, Gay Krisztina, a Média Eger Kft. ügyvezető igazgatója, Habis László polgármester és Forgó János, a Városgondozás Eger ügyvezető igazgatója a keddi sajtótájékoztatón a Senator Házban. – Fotó: Nemes Róbert

Gay Krisztina, a Média Eger Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, igyekeznek minden korosztálynak szórakozási lehetőséget nyújtani. A színpadon november 24-től december 24-ig, hétfőtől szerdáig az egri, és környékbeli amatőr zenekarok lépnek fel, csütörtökönként az Egri Ifjúsági Zenei Program tehetségei mutatkoznak be, majd péntektől a profik veszik át a színpadot. Többek között Király Viktor és Palya Bea is fellép, de láthatjuk majd az utóbbi időben nagy sikert aratott Lóci játszik nevű formációt is.

Fotó: Nemes Róbert

Címlapfotó: Fénygömb a Dobó téren – Archív Fotó: Nemes Róbert

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön mit szól ahhoz, hogy az egykori Ifi ház, ma Kepes Központ újra kinyitotta kapuit a fiatalok előtt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL