Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Auguszta

Sötét
Fény

Cipősdoboz akció: több, mint 500 gyermek kap ajándékot

Cipősdoboz akció: több, mint 500 gyermek kap ajándékot

Ez volt a 13. akció és továbbra is igaz, hogy az egriek jó szívvel és tudatosan ajándékoznak Adventkor a rászoruló gyermekek számára.

Ez a cikk több, mint 5 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Ez volt a 13. akció és továbbra is igaz, hogy az egriek jó szívvel és tudatosan ajándékoznak Adventkor a rászoruló gyermekek számára.

A Baptista Szeretetszolgálat Egerben is jól ismert akciója keretében a 2018-as évben négy állandó gyűjtőponton vártak a cipősdobozba csomagolt karácsonyi szeretetcsomagokat. Ez volt sorrendben a 13. egri akció, melyet számos önkéntessel, valamint egri családok, gyermekek és intézmények szép összefogásában valósítottak meg.

– A 2018-as gyűjtés eredményeként – akárcsak 2017-ben – több, mint 500 gyermeknek tudunk örömet okozni az adakozó kedvű, jó szándékú egriek és keresztény önkéntesek segítségével, több egri keresztény gyülekezet összefogásával. A legtöbb doboz az egri és Eger környéki rászoruló családokhoz került és jut el, személyes közvetítés útján, a következő napokban. Ebben nagy szerepet vállal a Keresztény Élet Központ és Misszió munkatársi gárdája, valamint az Egri Baptista Gyülekezet – olvasható a Szeretetszolgálat közleményében.

Köszönet jár azoknak, akik szívvel-lélekkel szép és tartalmas csomagokat készítettek, és azokat elhozták gyűjtőpontjainkra. Köszönet jár az évek óta fiókkönyvtári gyűjtőpontként hozzánk csatlakozó Bródy Sándor Könyvtárnak, valamint az akciót idén is elindító Mikulás futás szervezőinek.

Jézus Krisztus, az Ünnepelt szavaival zárjuk ezt az örömteli közleményt, mellyel mindenkinek szeretnénk megköszönni azt, amit 2018-ban tett a Karácsonyi Cipősdoboz akció sikeréért: „…amikor megtettétek ezeket akár csak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg…” – zárult a közlemény, kiemelve, 2019-ben is lesz Cipősdoboz Akció!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön mit szól ahhoz, hogy az egykori Ifi ház, ma Kepes Központ újra kinyitotta kapuit a fiatalok előtt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL