Ingyenes képzések indulnak februárban a Család- és KarrierPONTban

Háromnapos képzéseket indít az egri Polgármesteri Hivatal Család- és KarrierPONTja. A kisgyermekesek és az anyukák informatikai alapismeretek, munkaerőpiaci reintegráció, valamint munka és magánélet összehangolása képzésen vehetnek majd részt februártól.

2018-ban a Családok éve jegyében  számos program, kezdeményezés és fejlesztéssel indult el a városban. Azonban 2019-ben is igyekeznek ezt tovább  folytatni, ezért februárban a kisgyermekes anyukáknak indítanak különböző képzéseket a Család és Karrierpontban.


“Az egri Polgármesteri Hivatal elnyerte a “Családbarát Munkahely” címet, valamint megkaptuk a “Családbarát Önkormányzat” díjat. A jó színvonalú, és korszerű gyermekintézmények működtetése, a folyamatos fejlesztés mellett a Család- és KarrierPONT-ot is működtetjük, pályázati támogatással. Célunk az, hogy a legkülönbözőbb módokon segítsük az édesanyákat, kisgyermekeseket abban, hogy összeegyeztethessék a munkaerőpiacra való visszatérést, a hivatás gyakorlását s családanyai feladatokkal, kihívásokkal.”