Lépjen kapcsolatba velünk

Bolondok napján rally autók szaggatnak az egri utcákon

Rally

Bolondok napján rally autók szaggatnak az egri utcákon

Ez a cikk több, mint 10 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Ez komoly. Ha viccelnénk, azt írtuk volna, hogy Hamiltonék csapatnak Eger belvárosában, de az még pár év.

Ahogy a fesztiválszezont, az országos rallye-sorozatot is Eger indítja. Április elsején startol ugyanis a 2016-os Eger Rallye, amely több bajnokságot (magyar és szlovák országos rallye bajnokság, historic, challenge stb.) foglal magába. Az verseny a magyar bajnokság nyitánya is egyben.

A tavaly nagy izgalmakat és sajnos halálos balesetet is hozó verseny idén bolondok napján 17 órakor kezdődik a Dobó téren, amely azt jelenti, hogy a rajtceremónián kiváló versenyzőink kicsit megmutatják mit tudnak, vagyis csapatnak egy jót Eger utcáin.

rally

A verseny részletes programját az egerrally.hu-n olvashatjátok.

E sorok írójának már külön élvezet az is, amikor szombat délután, az ablakból kikönyökölve nézheti végig, ahogy le vagy felvezetésként végigdübörögnek a Rákóczin ezek a gépcsodák.

Tudom, telhetetlen vagyok, de Egerből már csak a Forma1-es „géposztály” hiányzik. Tartsatok bolondnak, de szerintem nem lehetetlen. Nyilván futamot ide hozni az, de ha esetleg Bőrnit (Bernie Ecclestone) megdobnák borászaink pár palack jóféle „olimpiai” egri borral, lehet, hogy leruccanna egy-két favoritjával egy rövid haknira, bemutatóra Eger városába. Ámen.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL