Címke: népzene

Csűrdöngölő – csak úgy ropták a gyerekek

Csűrdöngölő – csak úgy ropták a gyerekek

A Csűrdöngölő találkozó a Szederinda Alapítvány szervezésében már hetedik alkalommal várta a régió óvodásait és kisiskolásait a Forrásban. Több mint száz gyermek nevezett be népmese, népdal, népi gyermekjáték és néptánc kategóriában.  Tizennégy színpadi produkciót mutatott be az a több mint száz gyerek, akik népmese, népdal, népi gyermekjáték és néptánc kategóriában […]

Több mint ötven együttes lépett fel a Palócgálán

Több mint ötven együttes lépett fel a Palócgálán

Idén több mint ötven csoport részvételével szervezték meg a három napos Palócgálát az EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban.  A nagy múltú regionális – nemzetközi népzenei fesztiválon a hazai és felvidéki népzenéből adtak ízelítőt a versenyzők, melyek szakmai minősítést is szerezhettek.

“Két kezem forgatta, szívem táncoltatta”

“Két kezem forgatta, szívem táncoltatta”

Barangolás a forgós-forgatós táncok világában címmel a sepsiszentgyörgyi (Erdély) HÁROMSZÉK TÁNCEGYÜTTES hivatásos társulatának folklórműsora, neves koreográfusokkal és a Heveder zenekar közreműködésével.