Lépjen kapcsolatba velünk

Eger a negyedik legnépszerűbb célpont

Wellness

Eger a negyedik legnépszerűbb célpont

Ez a cikk több, mint 11 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Megőrizte 2013-as helyezését a megyeszékhely, de a megye is jól teljesített idegenforgalmi szempontból, hiszen a hamradik legtöbb szálláshelyet Hevesben adták ki 2014-ben.

A tavalyi évre sem lehet panaszuk a szállásadóknak, a belföldi vendégforgalom növekedése 2014-ben sem torpant meg – derül ki a szallas.hu évértékeléséből. „2014 év elején még 6 százalékos bővülést prognosztizáltunk, de most az adatokat elemezve úgy tűnik, hogy ezt is sikerült túlszárnyalni: tíz százalékkal nőtt a belföldi vendégforgalom, ami részben a SZÉP-kártya további terjedésének köszönhető” – mondta Szigetvári József ügyvezető. Ugyan a SZÉP-kártyával történő szállásfoglalások átlagértéke 2 százalékkal csökkent 2014-ben, de 34 százalékkal gyakrabban fizettek így a vendégek 2013-hoz képest. Az eltöltött éjszakák számában ugyanakkor nem volt jelentős változás, inkább többször utaztunk el rövidebb időre: a foglalások közel kétharmada a tavalyi évben is 1, illetve 2 éjszakára szólt.

A szálláshelyek júliusban és augusztusban voltak csúcsra járatva, ez a két hónap a teljes belföldi forgalom 45 százalékát adta, de nagyon erős volt még az októberi időszak is. A szálláshelytípusok tekintetében 2014-ben tovább nőtt az apartmanok és vendégházak népszerűsége, a hotelek körében viszont csak a 4-5 csillagos szállodák tudták növelni részesedésüket a teljes forgalomból. „Jól látható, hogy az apartmanok között erősödik a verseny, ami a színvonalat is emeli, s ezzel egyre vonzóbbá válnak a családos, kisgyermekes utazók körében. A hotelek egyre szélesebb körű szolgáltatásokat, programokat kínálnak, nem pusztán szálláshelyet” – ismertette a tavalyi év főbb trendjeit Szigetvári József.

Amikor Magyarország útra kelt

Két év után először nem Siófok, hanem Budapest végzett a legnépszerűbb belföldi utazási célpontok toplistájának élén. Az ezüstérmes Siófok után Hajdúszoboszló, Eger, illetve Balatonfüred következik. A régiók tekintetében a Tisza-tó fejlődése jól kimutatható, de minden település vonzó, ha történik valami, egy fesztivál például könnyen telt házat okozhat a szállásokon. A legtöbb szálláshelyet tavaly Pest megyében adták ki, a második helyen Somogy megye, a harmadikon pedig Heves megye végzett. A szállásadók és a magyar úthálózat számára a legnagyobb kihívást egyébként augusztus 11. hozta, adataink szerint a legtöbben ezen a napon kezdték meg nyaralásukat

Top 10 belföldi utazási célpont 2014-ben

(Zárójelben a 2013-as helyezések)

1. Budapest (3.)

2. Siófok (1.)

3. Hajdúszoboszló (2.)

4. Eger (4.)

5. Balatonfüred (5.)

6. Pécs (-)

7. Szeged (8.)

8. Gyula (6.)

9. Sopron (10.)

10. Miskolctapolca (-)

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL