Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Auguszta

Sötét
Fény

Egriek figyelem! Keresik Magyarország legintelligensebb diákjait

Egriek figyelem! Keresik Magyarország legintelligensebb diákjait

Ez a cikk több, mint 7 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Játékos formában mérhetik fel az intelligenciájukat a középiskolások és egyetemisták idén is, hiszen negyedszer is elindította a Nagy Diák IQ-tesztet a DUE Médiahálózat. A háromfordulós vetélkedőben a Mensa HungarIQa fejlesztésében készült feladatsorokat az előző években már 50 ezernél is több fiatal töltötte ki.

Újra izgalmas kihívásokkal várja a 17 és 24 év közötti fiatalokat a Nagy Diák IQ-teszt. A DUE Médiahálózat, a diákújságíró egyesület immár hagyományos háromfordulós tehetségkutató vetélkedőjének első része egy online kitölthető, adaptív teszt, amit a Mensa HungarIQa kifejezetten a fiatal korosztálynak fejlesztett ki. Ez a teszt az úgynevezett fluid intelligenciát méri, vagyis a játékosoknak azt a képességüket kell használniuk, amellyel újszerű problémákat oldanak meg, ezért nem támaszkodhatnak a korábbi ismereteikre. A teszt adaptív, ami azt jelenti, hogy a következő feladat a korábbiakra adott válaszok eredményétől függ, így a feladatok sorrendje mindenki számára más.

fejkep (1)

Az első fordulóban október 31-ig lehet részt venni az interneten. Akik 125-nél több pontot érnek el az online teszten, bejutnak a második fordulóba, amelyet november közepén rendeznek meg Budapesten. A középdöntőben részt vevő diákok ingyen tölthetik ki a Mensa HungarIQa hivatalos felvételi tesztjét, ami egyben felvételt jelenthet az ország legintelligensebb embereit tömörítő szervezetbe. A Nagy Diák IQ-teszt döntőjét november végén tartják. Ide már csak azok a középiskolások és egyetemisták jutnak be, akik minimum 135-ös IQ-val rendelkeznek, vagyis az emberiség legintelligensebb egy százalékához tartoznak. A külső szemlélők számára is izgalmas döntőben derül ki, hogy ki lesz a Nagy Diák IQ-teszt 2016 két győztese. A legintelligensebb lány és fiú a megtisztelő cím mellett okoseszköz fődíjat is nyernek.

A Nagy Diák IQ teszt első fordulója október 31-ig az alábbi linken érhető el: www.nagydiakiqteszt.hu

Továbbiak Egyetem kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön mit szól ahhoz, hogy az egykori Ifi ház, ma Kepes Központ újra kinyitotta kapuit a fiatalok előtt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL