Lépjen kapcsolatba velünk

Ezek dübörögtek Eger felett

Sliac A

Ezek dübörögtek Eger felett

Ez a cikk több, mint 10 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

NATO-gépektől hemzsegett a magyar légtér. A múltban békeidőben ritka, de a jövőben a jelek szerint gyakrabban ismétlődő forgalmi helyzet volt hétfőn hazánk légterében.

A honvédség megszokott Gripenjei mellett ugyanis jóformán egy időben repültek Magyarország felett az amerikai légierő F–16-os vadászgépei, A–10-es csatarepülőgépei, de átrepülés közben a kecskeméti bázison leszálltak tankolni a német Luftwaffe Tornado harci gépei, illetve Budapest külső kerületei felett olvasóink beszámoltak amerikai Black Hawk helikopterek átrepüléséről is.

Az amerikai harci gépek közül az F–16-osok értesülésünk szerint a coloradói Légi Nemzeti Gárdához (ANG) tartoznak, és pénteken érkeztek a pápai légibázisra, hogy itt gyakorlatozzanak. Talán nem függetlenül attól, hogy a korábbi beszámolónk szerint pár hete Újmajorba érkezett, Bradley lánctalpasokkal felszerelt amerikai 5-7. páncélozott felderítő zászlóalj gyakorlatának is épp ma kezdődött az éleslövészeti fázisa a honvédség bakonyi lőterén.

A gépeket az Oroszországgal szembeni Európai Megerősítési Kezdeményezés (ERI) program keretében telepítették át Európába, felszerelésüket még a múlt héten hozta el a dunántúli repülőtérre a mississippi gárdisták C–17-es óriásgépe. Az F–16-osokat ma több helyütt is látták, meglepetést keltett, hogy a főváros közelében is.

Az A–10-esek nem Magyarországról, hanem a szlovákiai Sliac légibázisáról repülnek, ők Indiana állam ANG-jéhez tartoznak, és két hete érkeztek északi szomszédainkhoz. Felbukkanásuk a magyar légtérben – Egerszalókról kaptunk hírt repülésükről – annak a jele, hogy az amerikaiak elérték: a fogadó NATO-országok között könnyedén mozoghatnak. Mivel kis magasságban voltak, elképzelhető, hogy előretolt repülésirányítók gyakoroltatásában működtek közre a honvédséggel.

Amerikai Bradley harcjárművek az újmajori táborban, Veszprém mellett

Amerikai Bradley harcjárművek az újmajori táborban, Veszprém mellett

A szlovákiai és a magyarországi harcigép-telepítések között a különbség a transzparenciában érhető tetten. Az A–10-esek sliaci érkezése és gyakorlatának kezdete, a szlovák haderő vezetőinek szemléje rögvest nyilvánosságot kapott a szlovák védelmi minisztérium honlapján. A Bradley-ek és az F–16-osok magyarországi jelenlétéről a Honvédelmi Minisztérium (HM) szócsöve, a honvedelem.hu máig hallgat.

Úgy tudjuk, az amerikaiak láthatóságának csökkentése érdekében a HM elzárkózott attól a tervüktől, hogy a múlt hétvégén tartsanak közös haditechnikai statikus bemutatót a várpalotai Thury-vár előtt. Mivel a magyarok egyetlen járművet sem küldtek, az amerikaiak is elálltak tervüktől, hogy fraternizáljanak a magyar lakossággal – olvasható az mno.hu oldalán.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL