Lépjen kapcsolatba velünk

Hoppá! Csak nem hungarikum lesz az Egri „Bikavérus”?

Bikaver nemes robert

Hoppá! Csak nem hungarikum lesz az Egri „Bikavérus”?

Ez a cikk több, mint 10 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Merthogy Nyitrai Zsolt miniszteri biztos, Eger fideszes országgyűlési képviselője ezt kezdeményezte a kedden megrendezett ötödik Egri Borász Fórumon.

A szakmai találkozón Nyitrai úgy fogalmazott: borvidékünk jeles terméke, az Egri Bikavér méltó arra, hogy a hungarikumok sorába emelkedjen, mert a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítménye.

Nyitrai hozzátette: bár korábban voltak arra részben törekvések, kísérletek, hogy hungarikummá váljon e jeles egri nedű, de fontos mérföldkövekről, eredményekről eddig nem lehetett beszámolni.

Azon dolgozunk mostantól tehát, hogy először a Magyar Értéktár része legyen az Egri Bikavér, majd közös erővel a hungarikumok sorába emeltessük – hangsúlyozta.

A képviselő az ötödik Egri Borász Fórumról is elismerően szólt. Mint fogalmazott: ez egy olyan szakmai találkozó, amely mindig döntő hatással volt az egri borvidék életére. Nyitrai példaként említette, hogy egy korábbi fórum lehetőséget biztosított az egri borászoknak, hogy a hegyközségekről szóló törvényt pozitívan módosítsák, de egy ilyen szakmai találkozón született meg az egri borvidéket bemutató hiánypótló mű, Az egri bor – Bikavértől a Csillagig című könyv, amelyet már három nyelven adtak ki több ezer példányban.

Hozzátette: szintén e fórumok eredménye az egriborvidek.eu honlap is, illetve az az ötlet, hogy egy mobilalkalmazás is elérhető legyen az egri borvidékre látogató turisták számára. Ez utóbbi várhatóan már az Egri Bikavér Ünnepén működni fog.

Az Eger Hírek kíváncsian várja a fejlemlényeket, és beszámol arról, hol tart a hungarikummá válás folyamata.

Fotó: Nemes Róbert

Fotó: Nemes Róbert

 

 

 

 

 

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL