Kult

Verspályázat indult a költészet napján

Verspályázat indult a költészet napján

Szabad a vers! címmel országos verspályázatot hirdetett az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsős általános iskolások és középiskolások számára klasszikus magyar költők családhoz köthető verseinek újragondolására a Családok éve alkalmából. A pályázat április 11-én a költészet napján indul és egy hónap áll rendelkezésre a fiatalok számára, hogy verset válasszanak, feldolgozzák és az […]

Fotó: Szinok Gábor/ sokszinuvidek.24.hu

Így tör a magasba a Bükk karsztforrása

2018 tavaszán is működésbe lépett a Dél-Bükk időszakos karsztforrásai közül a Vörös-kő-völgyi forrás. A Felsőtárkány közelében lévő turisztikai látványosság sok látogatót vonz a környékre, ahol a kirándulók kipróbálhatják az erdei vonatozást is.

Fotó: Nemes Róbert

Másfél hónap alatt több mint ötven program az Egri Tavaszi Fesztiválon

Március közepétől május végéig félszáznál több kiállítás, koncert, film, zenei, tánc- és színházi produkció, valamint képzőművészeti program várja a közönséget az Egri Tavaszi Fesztiválon – közölte az eseményt szervező Média Eger Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón.

Fotó: Nemes Róbert

BizLounge: Lázár Vilmos volt a vendég

Lázár Vilmos fogathajtó, üzletember volt a márciusi BizLounge vendége. A pódiumbeszélgetésen Mester Sándor házigazda díjairól, munkásságáról kérdezte a Magyar Lovassport Szövetség és a Magyar Vágta elnökét, aki 12 világbajnoki cím birtokosa – adta hírül a TvEger.

Szilvásvárad, 2018. március 20.
A helyreállított Szabadtéri Erdei Múzeum a megnyitó napján a Szalajka-völgyben, Szilvásváradon 2018. március 20-án. A 2017 tavaszán egy havazás miatt csaknem megsemmisült kiállítóhelyet az Egererdõ Zrt. munkatársainak összefogásával, 6 millió forint saját forrásból az eredeti állapotnak megfelelõen helyreállították.
MTI Fotó: Komka Péter

Megnyílt a helyreállított Szabadtéri Erdei Múzeum Szilvásváradon

Megnyílt a helyreállított Szabadtéri Erdei Múzeum Szilvásváradon; a 2017 tavaszán szinte teljesen megsemmisült kiállítóhely keddi megnyitóján Magyarország kincseinek megóvásának, gyarapításának fontosságát hangsúlyozta a földművelésügyi miniszter.