Vissza nem térítendő uniós támogatást nyert Eger városa. Az összeg majdnem egy milliárd, amit a hátrányos helyzetben lévő álláskeresők segítésére kell fordítani.
A városháza dísztermében gyűlt össze annak a 22 cégnek, civil szervezetnek a képviselője, akik együtt gondolkodtak az elmúlt három hónapban arról, hogyan lehetne Eger foglalkoztatási helyzetén javítani. Az önkormányzat vezetésével az említett 22 szervezet foglalkoztatási paktumot hozott létre, a következő öt évben 925 millió forint uniós pénzt költhetnek a munkát kereső egri polgárok szolgálatára. A paktum ünnepélyes aláírására hétfőn került sor a városháza dísztermében. Mindenki láthatja, mennyi mindenre áldozott a város az elmúlt időszakban, a foglalkoztatási helyzet érdemi javítására viszont nem – mondta Habis László megnyitójában. Vagy ahogy fogalmazott, nem is megnyitóban, hanem hangos töprengésében.
A paktum az Eger területén működő vállalkozások munkaerő igényére alapozva indít képzési és foglalkoztatási programokat. A rendelkezésre álló 925 millió forintot bértámogatásra, képzési támogatásra, vagy akár lakhatási költségek biztosítására költik – hangzott el. Egy szóval azok az egriek számíthatnak segítségre, akik nem szerepelnek aktív munkakeresőként, akinek nincs piacképes képesítésük, 30 év alattiak, illetve 50 felett nem találnak munkát. A célokat tekintve akkor lesz sikeres a pénz elköltése, ha a következő öt évben a programban résztvevők száma eléri a 600 embert és 280-an álláshoz jutnak. Az első közülük, a jövő év tavaszán már munkába állhatnak.
Fotó: Nemes Róbert
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
















