A Magyar Atlétikai Szövetség és a Magyar Labdarúgó Szövetség támogatásával megújul a stadion centerpályája, ami körül rekortán futópálya épül. Ezen kívül a régi salakos pálya helyén egy füves tréningpályát is kialakítanak. A területet július 4-én veszi át a kivitelező. A tervek szerint november 30-án birtokba vehetik az egriek a megújult center- és futópályát.
Mint azt az Egri Városi Sportiskola igazgatója, Kovács Géza elmondta, július 4-én, hétfőn átadják a területet a kivitelezőnek. A kispadok és a reklámtáblák a Felsővárosi Sporttelepre kerülnek.
Martonné Adler Ildikó alpolgármester kiemelte, a szabványméretű rekortán-pálya kialakítását – világítással együtt -, teljes egészében a Magyar Atlétikai Szövetség finanszírozza, ami 250 millió forint. Ezt megelőzően a centerpályát is felújítják, a Magyar Labdarúgó Szövetség 110 millió forintos támogatásával.
Az MLSZ-től eredetileg elnyert pályázat a Felsővárosban kialakítandó füves pályára szólt.
A Magyar Labdarúgó Szövetségtől azt kértük, hogy a nyertes pályázatunkat átcsoportosíthassuk ide, a Szentmarjayba – mondta el Martonné Adler Ildikó, és hozzátette: ennek eredményeképpen kezdődik meg most a napokban az MLSZ-es beruházás, amihez az önerőt egyébként a város bíztosítja. Természetesen nem kell a centerpályához a teljes összeget fölhasználnunk, tartalékba helyeztük az önerőt- emelte ki.
Elhangzott: ezzel együtt a város ismét elnyerte egy nagy műfüves pálya kialakításának a lehetőségét az MLSZ-től a Felsővárosi Sporttelepen, ami november végére meg is valósulhat. A stadion melletti régi salakos pálya helyén egy füves tréningpályát alakítanak ki, amit a labdarúgók, és az atléták is használhatnak.
Az alácsövezett, fűthető centerpálya kialakítása után készül el a zöld borítású rekortán futópálya, a célegyenesben 8, egyébként pedig 6 pályával. A futópálya világítását 200 lux-ra tervezik, a futball pálya egyelőre csak edzéshez használatos, 75 lux-os világítást kap, ami később bővíthető.
A szabálytalan pályakialakítás miatt is változik a futóív, de nem csak ezért kell kivágni a pályát övező fenyő -és nyárfákat.
Petrovai József az MLSZ-től elmondta: ezeknek a fenyőfáknak gyantásak a levelik, és ha ráesik a rekortán pályára, akkor az beleragad és nem lehet normálisan használni, illetve befújja a szél ezt a gyantás részt a vízelvezetőkbe, eltömíti, és nem fogja a vizet elvezetni, ez az egyik probléma, hátul pedig a nyárfák. Mindenki tudja, hogy olyan a virágzata, hogy majdnem hogy egészségtelen az emberek számára, tehát azt mindenképpen ki kell vágni, illetve a pályát ha belepi, akkor megint csak eltömítés lesz a vízelvezetésnél – tette hozzá.
A tervek szerint így jövőre akár Nemzetközi Utánpótlás atlétikai viadaloknak, országos bajnokságoknak is helyet adhatna a Szentmarjay Tibor Városi Stadion. A beruházás befejezési határideje november 30-a – adta hírül a tveger.hu oldal.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
















