Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

Mai névnap

Bence

Felavatták a Generációkat

Bulvár

Felavatták a Generációkat

Átadták Rostás Bea Piros egri szobrászművész legújabb köztéri alkotását. A Generációk a felsővárosi Nemzedékek terén pompázik, sokak örömére.

Az Okos-család (Tibor, Gergely és Viola) közös muzsikájával vette kezdetét a felsővárosi ünnep, amelyen Habis László polgármester Rejtő Jenőt idézve úgy fogalmazott: „az embert saját jól felfogott érdekében úgy teremtették, hogy ne lásson a jövőbe”, ám mégis mindig igyekeztek előrepillantani, s látni egy olyan Egert, amelynek valamelyik terét Piros szobra szépíti.

– Ha csak a szikár számokat nézzük, egy 35 esztendős művész 33. köztéri alkotását adjuk ma át. Két, egyenként 20 tonnás mészkőből faragta az egykori 3-as iskola udvarán… azt azonban meg sem tudjuk számolni, hányszor hangzott el az elmúlt években, mikor lesz már végre szülővárosában is szobra Rostás Beának – mondta, majd megköszönte: a “renitens és rendetlen” alkotónak, hogy soha nem tett le arról, Egerben is látható legyen egy köztéri alkotása. Az egész ünnepség igazán baráti hangulatban telt, Piros gyakorlatilag egyenként köszönte meg mindenkinek, a darustól, a parképítőkőn és hangosítókon át a barátoknak a segítséget és a támogatást. Sőt, még azoknak is, akik csak egy jó fröccsel, szalonnával vagy egy-egy jó szóval bátorították.

Antall István műkritikus, a Kossuth Rádió irodalmi szerkesztője elmondta: Rostás Bea a hagyományból teremt újat és eredetit, és szobrai által mi is ott vagyunk szerte a világban. A leleplezést Takáts Eszter erre az alkalomra írt dala kísérte, majd következett a performansz: Czövek Andrea, Fodzsa, Andriska és Piros részvételével.

A gyerekek pedig birtokba vették a placcot. Rajta a szoborral, amely 33 nap alatt készül, s amelyet Bea 33 éve elhunyt édesapja emlékének ajánlott, éppen névnapján, Jánoskor. Mert Rostás Beának régóta helye van Egerben, s most végre teret is kapott.


Tovább olvasás
Önnek ajánljuk
Hozzászólok

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Ön mit szól ahhoz, hogy az Egri borvidék borospalackja után lesz egyedi, egri borospohár is?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!



Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon bizonyos technikai adatokat rögzítő cookie-kat (sütiket) használunk statisztikai célokból. Ezekről és adatai kezeléséről olvashat friss adatvédelmi tájékoztatónkban. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás