Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

Mai névnap

Bence

Pécs, Szarvas, Sopron: mozgalmas nyár

Bulvár

Pécs, Szarvas, Sopron: mozgalmas nyár

Nagy sikerrel szerepelt az egri Gárdonyi Géza Színház a III. Magyar Teátrum Nyári Fesztiválon, Szarvason.

Bár az egri nézőktől már elköszönt az előadás, a Szarvasi vízi színpadon még láthatták múlt hét végén.. A musicalben mindenki Esztert keresi…, mindenki a maga “Eszterét”: saját sorsát, boldogulását. Persze, vannak olyan örök kérdések, például a kamaszok életérzése és veszélyeztetettsége, vagy, hogy az idősebb generáció mindig is véleményezi a fiatalokat – mondja Bal József, rendező. Az évad egyik sikerelőadásának, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalnek több mint húsz alkalommal tapsolt a közönség.

Nem ez a teátrum egyetlen nyári vendégszereplése. A színház tánctagozata, a GG Tánc Eger korábban Pécsett, a POSZT OFF-programjában szerepelt, méghozzá két előadással: a Képzelt beteggel (Grecsó Zoltán koreográfiája) és a fiatal finn művész, Jenna Jalonen darabjával, a Négy napló, egy verssel. Hamarosan pedig újra útra kelnek: július 5-én a soproni Volt Fesztiválon lépnek fel, méghozzá új darabbal. Topolánszky Tamás tagozatvezető erre az alkalomra állított össze egy produkciót a férfi-nő viszonyról, Impro 2014 címmel.


Tovább olvasás
Önnek ajánljuk
Hozzászólok

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Ön mit szól ahhoz, hogy az Egri borvidék borospalackja után lesz egyedi, egri borospohár is?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!




Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon bizonyos technikai adatokat rögzítő cookie-kat (sütiket) használunk statisztikai célokból. Ezekről és adatai kezeléséről olvashat friss adatvédelmi tájékoztatónkban. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás