Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

Mai névnap

Bertalan

Többéves csúcson a vásárlókedv

Gazdaság

Többéves csúcson a vásárlókedv

Várhatóan idén megáll a kiskereskedelmi forgalom és a háztartási fogyasztás visszaesése. A Gfk szerint a vásárlási hajlandóság index 12 pontot ugrott, ezzel hároméves csúcson áll. Az élénkülő belső fogyasztás, az export mellett, a legfontosabb húzóereje a gazdasági növekedésnek.

A GfK vizsgálata szerint a vásárlási hajlandósági index 148,9 ponton áll, csaknem 12 pontos növekedést követően értéke elérte hároméves csúcsát Magyarországon.

A GfK Hungária piackutató intézet csütörtöki közleménye idézi Kozák Ákost, az intézet igazgatóját, aki az adatokra reflektálva elmondta: a reálgazdaság szereplői és az elemzők is arra számítanak, hogy az idén megáll a kiskereskedelmi forgalom és a háztartási fogyasztás visszaesése.

A GfK komplex fogyasztói bizalom indexe 4 pontnyit emelkedett az év második negyedében és értéke júniusban 178,2 pontot ért el.

A fogyasztói várakozások index értéke több mint két pontnyit mérséklődött, 2014 második negyedévében 204,5 pontot ért el. A csökkenés elsősorban amiatt következett be, hogy a megkérdezettek pesszimisták mind a saját anyagi, mind pedig az ország gazdasági helyzetének megítélésében.

A munkanélküliség alakulásával kapcsolatos vélekedések 2014 júniusában hasonló képet mutatnak, mint az előző negyedévben: a megkérdezettek 30 százaléka számít a munkanélküliség növekedésére, míg 40 százalékuk szerint aránya nem változik.

Az inflációs várakozások sem változtak számottevően az előző negyedévben mérthez képest, mert a lakosság túlnyomó része (64 százalék) továbbra is az árak emelkedésére számít. A válaszadók átlagosan 6 százalékos növekedést valószínűsítenek a következő egy évben.

A család reáljövedelmére vonatkozó várakozások továbbra is kedvezőtlenek: a megkérdezettek több mint fele (54 százalék) az inflációnál kisebb mértékű növekedésre számít, reáljövedelmük csökkenését vetítik előre.

A hitelfelvételi kedv enyhén javult: az első negyedévi 27 százalékhoz képest júniusban a lakosság 21 százaléka szerint nem alkalmas az idő hitelfelvételre, 69 százalékuk azonban soha nem venne fel hitelt, a márciusi 65 százalékkal szemben. Ennek oka, hogy a lakosság 24 százaléka a hitelkamatok növekedésére, további egyharmaduk azok változatlanságára számít az elkövetkező 12 hónapban.

A megtakarításokról alkotott vélemények lényegesen nem változtak az előző negyedévhez képest, bár csökkent a bizonytalanok aránya: 34 százalékról 28 százalékra mérséklődött azon válaszadók aránya, akik bizonytalanok megtakarításaik egy korábban tervezett vásárlásra való felhasználását illetően, míg 15 százalékuk szerint most egyáltalán nem érdemes nagyobb háztartási eszközt vásárolni.

Az első negyedévhez hasonlóan továbbra is a megkérdezettek 55 százaléka tartja alkalmasnak az időt ingatlanértékesítésre és 43 százalékuk gondolja jó befektetésnek a lakásvásárlást, míg lakása eladására a körülményeket mindössze a megkérdezettek kilenc százaléka tartja kielégítőnek.


Tovább olvasás
Önnek ajánljuk
Hozzászólok

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Ön mit szól ahhoz, hogy az Egri borvidék borospalackja után lesz egyedi, egri borospohár is?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!



Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon bizonyos technikai adatokat rögzítő cookie-kat (sütiket) használunk statisztikai célokból. Ezekről és adatai kezeléséről olvashat friss adatvédelmi tájékoztatónkban. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás