Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

Mai névnap

Vilmos

Új szemlélettel irányítana a Fidesz: nyerjenek végre a gyöngyösiek!

Életmód

Új szemlélettel irányítana a Fidesz: nyerjenek végre a gyöngyösiek!

Június végén mutatkozott be a nyilvánosság előtt dr. Tatár László, a Fidesz-KDNP gyöngyösi polgármester-jelöltje. A kormányzó pártszövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján felsorakozott az a tíz képviselőjelölt is, akiknek felkérése Gyöngyös város fejlesztésének legfontosabb szakterületeivel áll összhangban – írta közleményében a Fidesz gyöngyösi szervezete.

“Új szemléletet kínál minden gyöngyösi számára a Fidesz-KDNP csapata. Kifejezetten szakmai alapokon kiválasztott, hozzáértő és tapasztalt emberekből álló frakciót szeretnének összeállítani, akiknek határozott és egységes jövőképe van a sikeres és élhető Gyöngyösről.

– Ehhez a munkához felkértem az általam megfelelőnek tartott embereket, akiket a Fidesz-KDNP helyi szervezete már támogatásáról biztosított – így mutatta be a kormánypárt városi képviselőjelöltjeit dr. Tatár László polgármester-jelölt. Gyöngyös város látható fejlődése érdekében a polgármester-jelölt saját feladatának a szakmai tervek és a gyöngyösiektől érkező jelzések összehangolását nevezte.

Dr. Tatár László aláhúzta: korábbi felkérését a gyakorlati partnerségre a Károly Róbert Főiskola és a Bugát Pál Kórház egyaránt nyitottsággal fogadta és mindkét intézmény megfontolt döntést hozott. Az intézmények által a képviselőjelölti csapatba delegált szakértők személye garantálja, hogy mind az egészségügy, mind az oktatás területén meghatározó szakemberek támogatják és alakítják a Fidesz-KDNP programját Gyöngyösön.

A jelöltek névsora igazolja dr. Tatár László személyes elkötelezettségét abban, hogy – amennyiben a csapat többségi bizalmat kap a gyöngyösiektől – 2014 őszétől azonnal, erős felhatalmazás mellett, alkuk nélkül indulhasson a munka a város fejlesztéséért, hogy végre a gyöngyösiek nyerjenek.

A Fidesz-KDNP képviselőjelöltjei:

– Egy jól működő város ismérve, hogy megbecsüli értékeit és hasznosítja a helyben megtalálható tudást és tapasztalatot. A polgármester-jelölti munkám első lépései között éppen ezért kerestük fel a kórházat és a Károly Róbert Főiskolát, hogy az intézményekben fellelhető szakértelmet Gyöngyös érdekében állítsuk csatasorba. Dr. Dinya Lászlót arra kértem, hogy alkossa meg azt a közösen megvalósítható városfejlesztési stratégiát, amely sikeressé teheti Gyöngyöst – mondta Dr. Tatár László.

Dr. Dinya László a Károly Róbert Főiskola innovációs igazgatója, korábbi tudományos rektorhelyettese, volt oktatáspolitikus, egyetemi tanár. A menedzsment és a térségfejlesztés nemzetközileg elismert szakértője, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje birtokosa. Heves megye területfejlesztési koncepciójának elkészítésében végzett munkájáért területfejlesztési díjat kapott.

Weisz Péter – Egészségügyi menedzser, a Bugát Pál Kórház főigazgatója. Széleskörű egyházi és civil kapcsolatrendszerrel rendelkezik. A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének birtokosa, amelyet a különböző vallási felekezetek közötti párbeszéd előremozdításával érdemelt ki. Elsősorban az egészségügy és az egyházi ügyek terén számítanak a munkájára. – Pétertől azt kértem és azt várom, hogy az önkormányzatnál a kórház érdekeit képviselje határozottan, a kórházban pedig a gyöngyösiek érdekeit – hangsúlyozta dr. Tatár László.

Domjánné dr. Nyizsalovszki Rita – A Károly Róbert Főiskola docense, turisztikai és tájgazdálkodási szakértő, a Gyöngyös-Felsővárosi Plébánia aktív hitéleti szereplője. Kétgyermekes családanya, az ő szerepvállalása is mutatja az aktív partnerséget a főiskolával. Rita két, Gyöngyös sikeres jövője szempontjából fontos területen, az egyházi és turisztikai szakterületek kérdéseiben vállal szerepet tudásával a csapatban.

Bársony-Kovács Ágnes – Fiatal, tettrekész pedagógus, aki számítástechnikát tanít a város egyik iskolájában. Ért a diákok nyelvén, szabadidejében aktív horgász, elkötelezett természetbarát. Célja, hogy Gyöngyöst a fiatalok is egyre jobban szerethessék, és hogy a város a legmodernebb informatikai technológiák terén is mindig időben lépjen előre.

Eperjesi László – Europa Nostra-díjas építészmérnök, korábbi városi főépítész. Mindent tud a város épített környezetéről, s már több különleges épülettel gazdagította Gyöngyöst. Nagy híve az értékes építészeti örökség megóvásának és korszerűsített, felújított formájában történő hasznosításának. Ilyen a gyöngyösi Orczy-kastély és kertje megvalósult rehabilitációja, vagy a zsinagóga hasznosításának ötlettervei. – Mivel mi Gyöngyösön valóban építeni szeretnénk, jól jön a háznál egy igazi építész tudása – emelte ki a polgármester-jelölt.

Lovász Péter – Bányamérnök, közgazdász, energetikai és kereskedelmi szakértő. A versenyszférában szerezte tudását, ennek megfelelő tempót képes diktálni a város működtetésének kérdéseiben. Többek között Gyöngyös energiagazdálkodásának reformjára szólt a felkérése. A feladat nem kisebb, mint azon dolgozni, hogy Gyöngyös az erőforrásait jobban használja ki, ezzel kevesebb teher háruljon Gyöngyös lakóira.

Kósa Miklós – Közismert érdekvédő, igazi csapatjátékos. Élete az érdekképviselet, a munkavállalók jogaiért való kiállás, de szervezett formában barátaival együtt aktívan tesz a határontúli magyarokért is. Kósa Miklós munkájára többek között Gyöngyös testvérvárosi kapcsolatainak elmélyítésében számít dr. Tatár László.

Dr. Magyar Ottó – Elismert, gyakorló jogász, tapasztalatból ismeri az önkormányzati élet jogi feltételrendszerét, valamint a jog teremtette lehetőségeket a közbiztonság javítása érdekében. Magánemberként a minőségi kultúra terjesztéséért is sokat tett, a művészeti elkötelezettségéről legalább annyian ismerik, mint az elesettekért való kiállásáról, hiszen sok ügyben képviselte a kisembereket. Ajtaja biztosan mindig nyitva fog állni bárki előtt, ahogy eddig is történt.

Tuza György – Borász, agrárvállalkozó, a Nemzeti Agrárkamara gyöngyösi elnöke. Kétkezi, egyenes ember, akinek határozottsága a garancia arra, hogy a gyöngyösi borászok a jövőben még jobban összefogjanak a borvidék gazdasága és a turizmus felpezsdítéséért, a város adottságainak jobb kihasználásáért.

Dr. Ördög István – A mezőgazdasági tudományok doktora, népszerű sportszervező. Hivatását tekintve egy középiskola igazgatója, kisgazda, vidám természetű közösségi ember. Agrárkérdésekben, oktatási, sportszakmai területen egyaránt érdemes hallgatni a szavára.

Hogy egyes kérdésekben pontosan melyik irányban induljon el Gyöngyös, azt az adott területet legjobban ismerő szakértők mellett maguk a gyöngyösiek határozhatják meg. Ebben a munkában mind a 33 ezer városlakóra számítunk. A Gyöngyösön megszokott, meddő politikai személyeskedések helyett a helyiek javaslatainak, a párbeszédnek, a hiánypótló ötleteknek fogunk teret adni. Erről a konzultációs munkáról fog szólni a csapat programja az októberi választásokig – zárta a bemutatást dr. Tatár László.”

Tovább olvasás
Önnek ajánljuk
Hozzászólok

Továbbiak Életmód kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Ön mit szól az Egri Vár történelmi léptékű felújításához?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!



Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon bizonyos technikai adatokat rögzítő cookie-kat (sütiket) használunk statisztikai célokból. Ezekről és adatai kezeléséről olvashat friss adatvédelmi tájékoztatónkban. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás