Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Auguszta

Sötét
Fény

Aratási körkép: az őszi búza 73 százalékát már learatták

Aratási körkép: az őszi búza 73 százalékát már learatták

Ez a cikk több, mint 9 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az őszi búza betakarítása a vetésterület 73 százalékán már megtörtént az országban – közölte Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az MTI érdeklődésére.
Hozzátette: a legnagyobb – 98 százalékos – arányban Békés megyében került magtárba az őszi búza, míg a legkisebb nagyságú területet Veszprém megyében – 32 százalék – takarították be. Az aratás előrehaladásának megyénkénti nagy eltérését a mostani zivataros időjárás is erősíti – jegyezte meg. A termésátlagok tájegységenként igen eltérőek – hektáronként 3,8 tonnától, hektáronként 5,6 tonnáig terjed -, az országos átlag hektáronként 4,674 tonna, ami megegyezik a tavalyi értékkel, az elmúlt öt év átlagát pedig 14 százalékkal haladja meg.

A koordinációs bizottságok jelentései alapján idén már június végén megkezdődött az aratás. A munkák azonban a múlt héten megérkezett csapadékos időjárás miatt az ország egyes részein lelassultak. De összességében az aratás tempója mindezzel együtt is megfelelően alakul – mondta a helyettes államtitkár.

A július 21-én beérkezett jelentések szerint országosan az őszi árpa betakarítása befejeződött. A betakarított terület nagysága elérte a 208 000 hektárt. A termésátlag országosan 4,55 tonnát tesz ki hektáronként. Ez a tavalyi értéket 1,7 százalékkal, az elmúlt öt év átlagát pedig 16 százalékkal meghaladja.
A repce aratásával az országban 97 százalékos arányban végeztek az e hét eleji állapot szerint. A repce termésátlaga hektáronként meghaladja a 3 tonnát. De jelentős különbség mutatkozik a megyék között – Hevesben 2,2 tonna termést takarítottak be hektáronként, Vas megyében pedig 4,1 tonnát hektáronként. A jelenleg mérhető termésátlag a tavalyi értéket 15 százalékkal, az elmúlt öt év átlagát pedig 31 százalékkal meghaladja.

A rozs, a triticale és a zab betakarítása 25-60 százalék között mozog országosan. A tavaszi árpa aratása is folyamatos, a vetésterület 63 százalékán végeztek a betakarítással.
A megyei aratási koordinációs bizottságok jelentései szerint a repce esetében a termés minősége megfelelő. A búzánál ugyanakkor az elmúlt időszak csapadékos időjárása miatt a mennyiségi és minőségi mutatók csökkenni fognak a szakemberek szerint. Jelenlegi becslések alapján a betakarított őszi búza nagyrészt takarmány vagy euro minőségű, kisebb része étkezési kategóriájú, javító minőségű viszont már nincs.

A belföldre szükséges liszt előállításához évi 1,2 millió tonna étkezési minőségű búza azonban még így is biztosított. De a malmoknak várhatóan szelektálniuk kell a piacon lévő búzából és többet kell fizetniük a jó minőségű búzáért.

A mezei pocok kártétele Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyében volt jelentős probléma. Raktár-kapacitási gondokról és rendkívüli eseményekről viszont nem érkezett bejelentés.
Összességében az idei kilátásokat, a jelenlegi információk alapján a 2014-es nyári kalászos gabona és repcetermés az elmúlt évek átlagát meghaladja, és bőven fedezni fogja a hazai szükségleteket. A belföldi fogyasztáson felül a 2014/2015-ös szezonban is jelentős mennyiségű gabonaexportra van kilátás. A tavalyi évhez képest jelentős mennyiségű takarmányminőségű búza képződhet. Ez pedig az őszi betakarítású takarmánykukorica piaci helyzetére is hatással lehet.

A piaci árak a július 21-i megyei koordinációs bizottsági ülések adatai alapján jelenleg a következőképpen alakulnak: a búzájáért 38 000-45 000 forintot kaphat a termelő tonnánként. Az árpa felvásárlási ára 36 000-40 000 forint tonnánként. A repce     93 000-97 000 forintba kerül tonnánként. A jelenlegi világpiaci árazásokba már – valószínűleg – beépültek a nagy termésre és fennakadásmentes aratásra vonatkozó várakozások. Ennek figyelembevételével további lényeges áresés nem indokolt az új termés megjelenésével sem.

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön mit szól ahhoz, hogy az egykori Ifi ház, ma Kepes Központ újra kinyitotta kapuit a fiatalok előtt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL