Lépjen kapcsolatba velünk

Mirkóczki Ádám: pártszimpátiától függetlenül segítek

Mirkóczki Ádám: pártszimpátiától függetlenül segítek

Ez a cikk több, mint 9 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Mirkóczki Ádám 2008-ban lépett be a Jobbik Magyarországért Mozgalomba. Elmondása szerint azért, mert a 2006-os őszi kormányellenes tiltakozások és az azt követő események rádöbbentették: generációjának saját kezébe kell vennie a haza sorsát, különben Magyarország elvész. 2007-től önkormányzati képviselői feladatokat látott el Feldebrőn, 2010-ben országgyűlés mandátumot szerzett és a párt egyik szóvivője lett. Parlamenti tevékenysége javarészt a cigány-magyar együttélés problémáira, a közbiztonság, a rendvédelem, a nemzetbiztonság és az egyházügyi területekre koncentrálódik. Akárcsak 4 évvel ezelőtt, idén is őt indítja Egerben a polgármesteri posztért a Jobbik.

Az idei országgyűlési választások tükrében milyennek látja pártja esélyeit ősszel?

Nehéz megjósolni az eredményeket, hiszen nem állnak rendelkezésünkre pontos, független, adatok. A 2014-es országgyűlési választások eredményei persze jelzésértékűek lehetnek. Talán nagyon óvatosan kijelenthetem: bármi előfordulhat ősszel, hiszen áprilisban 10 százalékon belüli eredmény született a Jobbik és a Fidesz között. Az biztos, hogy mi vagyunk az egyetlen komoly és erős kihívója a Fidesznek, és bár a papírforma szerint nem mi vagyunk a legesélyesebbek a győzelemre, de egy sikeres kampánnyal és jó programmal bármi megtörténhet. Győzelmi esélyünket növeli, hogy a Jobbik az egyetlen olyan párt ma Magyarországon, amely minden esetben állta szavát, megőrizte hitelét és soha nem árul zsákbamacskát, vagyis nyilvános programmal készül minden egyes választásra, ellentétben például a Fidesszel vagy a már sokszorosan megbukott baloldallal.

Nyilván, mint a legtöbb párt, a Jobbik is úgy gondolja, hogy már teljesen értelmetlen és felesleges a jobb-bal politikai meghatározás, mégis: ebben a választók számára könnyen beazonosítható rendszerben, hol helyezkedik el a Jobbik?

A mi politikánkat, ha egy szóval kellene megfogalmazni, úgy jellemezném, se nem jobb, se nem bal, hanem: nemzeti. Ideológiai értelemben például a Fidesztől jobbra, gazdaságpolitikai értelemben pedig balra helyezkedünk el a politikai palettán. Ezért nincs ma már értelme a bal-jobb felosztásnak. Nemzeti pártként pedig teljesen egyértelmű, hogy mindaz, ami a magyar társadalomnak, a magyar nemzetnek, a magyar gazdaságnak jó, azt mi támogatjuk, mindazt ami nem, azokat elutasítjuk. Ezek a kérdések számunkra nem értelmezhetőek bal-jobb felosztásban. Számunkra egyébként a legfontosabb nemzeti kincs és érték: a föld, a közösség, a család, amelyeket mi minden esetben az egyéni érdekek fölé helyezünk a liberálisokkal szemben. A modern társadalmakban így a miénkben is a legtöbb kárt a „valósítsd meg önmagad” hamis, liberális parancsolat okozta.

Miért vállalta a jelöltséget?

A bizalom és a felelősség egyszerre volt döntő. Áprilisban nyolcezer egri választópolgár támogatott szavazatával, ami óriási megtiszteltetés és ez az eredmény engem is kötelez a jövőre nézve. Bíznak bennem, hisznek bennem, támogatnak minket. Azonban én másokkal ellentétben élni szeretnék ezzel a bizalommal, nem pedig visszaélni.

Most 36 évesen, több éves „nagypolitikai”, közéleti tapasztalattal, sikerekkel és kudarcokkal egyaránt a birtokomban kijelenthetem: készen állok a polgármesterségre, a feladatra és a kihívásokra. Pontosan tudom, mire van szüksége a városnak, hogyan lehetek maximális segítségére az egrieknek, de nem azért mert annyira okos vagy mindent tudó volnék, hanem azért, mert meghallgatom és értem az itt élők problémáit. Sok száz emberrel találkoztam és beszélgettem személyesen az elmúlt időszakban, amelyek nagyon tanulságosak voltak. Nagyon pozitívak a tapasztalataim ugyanakkor örömteli az is számomra: jobb- és baloldali szimpatizánsok számára egyaránt elfogadható a személyem, nem pedig megosztó. Ez bizonyos mértékig optimistává tesz.  Komolyan gondolom, hogy városvezetőként pártszimpátiától függetlenül mindenkit segíteni, támogatni kell, s ha bizalmat kapok, így is teszek. Nem fogom figyelembe venni, hogy ki volt fideszes vagy épp szocialista szavazó, hanem azt nézem, hogy az az ember egri, nekem pedig kötelességem segíteni minden itt élőt. A választások igazi tétje, hogy ez a szemlélet és hozzáállás uralkodik-e majd a következő 5 évben, vagy minden marad a régiben. Tehát Egernek van veszítenivalója.

Polgármesterként milyen ügyeket támogatna Egerben?

Először is el kell mondanom: áprilisban számos Fidesz szimpatizánssal beszélgettem, akik félve ugyan, de elárulták: nagyot csalódtak a választottaikban. S ezen beszámolók többsége nem feltétlenül egy-egy konkrét ügyről szólt, sokkal inkább egy Egerben meghonosított stílusról, amely az egzisztenciális kiszolgáltatottságot jelenti az emberek számára. Én első körben ezzel a stílussal szeretnék végérvényesen szakítani. Rengeteg nagyon fontos probléma van városunkban, amelyet orvosolni kell, és nem csak a már jól ismert botrányos ügyekre kell gondolni (parkolóház, lovas szobor, Ifjúsági Ház stb.). Első és legfontosabb az átláthatóság és a tisztaság vagyis a korrupciótól mentes politika. Nem véletlenül hangoztatom egyedüliként oly gyakran: „7. parancsolat: Ne lopj!” Ha csak ezt az egy dolgot betartották volna az elmúlt ciklusokban, el lehet képzelni, hogy hol tartana most Eger és mi mindenre jutna, amire eddig nem jutott.

Alapvetően szerintem a politikai közeggel és stílussal van baj, jómagam ellenzéki politikusként nap, mint nap tapasztalom a parlamentben a kormány hatalmi arroganciáját, pökhendiségét és pitiánerségét egyaránt, s ez sajnos nincs másképp Egerben sem. Ezt az egriek is érzik, tudják és biztos vagyok benne, hogy főként ezért tartják élhetetlennek a várost. Egzisztenciális kiszolgáltatottság, „uram-bátyám” viszony. Ez tarthatatlan. Sajnos Egerben már egy jó ideje minden azon múlik, hogy ki milyen viszonyban van a város prominenseivel. Visszataszító, hogy a tehetség, az alkalmasság helyett, még egy portás vagy iskolaigazgatói állás betöltésénél is ez a döntő és pláne így működik a milliós vagy milliárdos beruházások „kiosztása” is. Nem véletlenül választottam kampányom szlogenjének a „polgármestert a városnak, ne várost a polgármesternek” gondolatot. Azt hiszem, ebben minden benne van, nem kell magyarázni.

Az is gyomorforgató számomra, hogy folyamatos „statisztikakozmetikázás” megy, és figyelje meg, minden választás előtt látványosan megszaporodnak a Fidesz stratégiai megállapodásai, iskolaavatós, „szalagátvágós” eseményei.

mirkoczki 4401

Mik a főbb céljai polgármesterjelöltként? 

Először is meg kell teremteni a teljes és korrekt nyilvánosságot az önkormányzat ügyeit illetően. A nyilvánosság a legjobb kontroll és ez lett Egerben a leginkább leépítve az elmúlt időszakban, talán nem véletlenül. Ezt nem csak én mondom. A napokban jelent meg egy tanulmány egy korrupciókutató intézettől, amely 386 önkormányzatot vizsgált a tekintetben, hogy mennyire nyilvánosak az ügyek, mennyire tájékoztatják a lakosságot. Ebben a megyejogú városok listáján Eger a gyalázatos 16. helyen szerepel, vagyis igazunk van, amikor arról beszélünk, hogy minden fontos döntés a nyilvánosság kizárásával, háttér mutyik és alkuk során születik.

Legfontosabb célom a munkahelyteremtés és a lakhatás jelentős javítása, hogy az elvándorlást megakadályozzuk. Ennek vannak rövid- közép- és hosszú távú eszközei. Előbbi például, hogy amik zajlanak beruházások, azokat elsősorban egri és heves megyei cégek bevonásával végezzék.

Ha a belvárosi rehabilitációt alaposan megfigyeljük, észrevehetjük, hogy a jelenlegi városvezetés ígéretével szemben feleannyian sem dolgoznak a munkálatokban és azok sem egriek. Külön érdekesség, hogy rengeteg a szlovák rendszámú jármű az építkezéseken. Ez vajon kinek a felelőssége!? Nem hiszem, hogy nincs Egerben vagy a megyében olyan cég és vállalkozó, aki ne tudna díszburkolatot fektetni, közművesíteni, kőműves- vagy épp villanyszerelési munkákat elvégezni. Rengeteg pénzt takarítanánk meg ezzel és rengeteg pénzt adhatnánk az egri családok kasszájába.

A közbiztonság Eger egyes részein is kezd akkut problémává válni (Északi lakótelep, Felnémet, Leányka út, buszpályaudvar, vasútállomás környéke). A Fidesszel ellentétben mi nem statisztikákat akarunk javítani, hanem közbiztonságot! A cigány-magyar együttélés megoldása továbbra is várat magára, de mi nem kívánjuk szőnyeg alá söpörni a kényes gondokat. Ez politikai szándék kérdése, ami ebben az ügyben csak nekünk van meg. A többi párt ugyanis csak olcsón megvásárolható szavazógépeket lát a cigányságban, ezért nem vállal fel konfliktusokat, hanem kampányidőszakban ígérget és „csepegtet a zsebekbe” ezt-azt a szavazatokért cserébe. Mi pedig rendet szeretnénk tenni és a törvények betartását mindenkitől elvárjuk, még a cigányságtól is.

A Jobbik régóta szorgalmazza, térfigyelő kamerák felszerelését a veszélyesebb helyeken, de éveken keresztül süket fülekre talált, s most hogy közeledik a választás, már itt-ott szerelik is ezeket, bár továbbra sem a legszükségesebb helyekre.

Fontos és máig megvalósulatlan ígéretek még, az Egert elkerülő út, vagy a városunkat az M3-as autópályával összekötő gyorsforgalmi út hiánya. A vezetés elszalasztotta a belvárosi rehabilitáció nyújtotta lehetőség során, a volt Centrum épületének lebontását is. Ez bűn. Annak az oda nem illő épületnek a helyén most már természetes faanyagokból készült játszótér, zöld park lehetne. A laktanyával is kezdeni kell valamit, mert így csak megy tönkre, viszont számtalan módon hasznosítani lehetne.

Mindenki ismeri a parkolóház botrányos történetét. Mára Egerben az az épület a korrupció és a hozzá nem értés szimbóluma. Akár hányszor elmegyek mellette, szinte mindig százon felül van a szabadhelyek száma a kijelzőn, s ez a kijelző azt is mutatja, hogy elhibázott a konstrukció és jelen keretek között teljes ráfizetés a fenntartása. Szóval az összes ilyen előnytelen és ráfizetéses szerződést föl kell bontani a felelősöket pedig megnevezni.

Polgármesterjelöltként megismerhettük most kissé, de milyen privátban, magánszemélyként Mirkóczki Ádám?

Vallását gyakorló hívő katolikus vagyok, 2005-ben megnősültem, feleségem magyar-történelem szakos tanár, akivel Feldebrőn élünk és neveljük két kisfiunkat a hamarosan négy éves Csanádot és a két éves Nimródot. Jelenleg a munkám mellett az Egri Hittudományi Főiskola másodéves hallgatója vagyok levelező tagozaton katekéta-lelkipásztori munkatárs szakon.

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön mit szól ahhoz, hogy az egykori Ifi ház, ma Kepes Központ újra kinyitotta kapuit a fiatalok előtt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL