Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

21°
11°
Mai névnap

Vendel

Kétezerhez közelít az ebolaáldozatok száma

Közélet

Kétezerhez közelít az ebolaáldozatok száma

Már több mint 1900 halálos áldozatot követelt március óta a nyugat-afrikai ebolajárvány – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán.


„A legfrissebb, eheti jelentés szerint 3500 megerősített (ebolás) megbetegedés történt Guineában, Sierra Leonéban és Libériában, és több mint 1900-an haltak bele (a kórba)” – mondta Margaret Chan, a WHO igazgatója Washingtonban újságíróknak.

A WHO igazgatója leszögezte, hogy a járvány továbbra is gyorsan terjed. Ezt jelzi az is, hogy a múlt héten az ENSZ szakosított egészségügyi szerve még megközelítőleg 1500 megbetegedésről és 3000 fertőzött emberről tudott, tehát egy hét alatt a halálos áldozatok száma 400-zal, a fertőzötteké pedig félezer fővel nőtt.

Chan szerint a vírus terjedésének megfékezése még hat-kilenc hónapig tart, amennyiben az érintett országok megfelelő nemzetközi segítségben részesülnek. A WHO egyébként már hónapokkal ezelőtt is azt közölte, hogy fél éven belül megállítható a vírus.

ebolafertozes_nyugat_afrika

Az idei a legsúlyosabb és a legtöbb halálos áldozatot követelő ebolajárvány a vírus négy évtizeddel ezelőtti megjelenése óta. A kór mostani terjedése Guineában kezdődött, a járvány azóta Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt, és néhányan Nigériában is megfertőződtek.

Kis számú ebolás megbetegedést Szenegálban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban is regisztráltak. Mivel azonban ezek elszigetelt esetek, és nem a három nyugat-afrikai országban tomboló járványhoz köthetőek, ott akár nyolc héten belül is kiirtható a vírus.

Az ebola vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, a hasmenés, a hányás és bizonyos esetekben a belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az ebolavírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.

Forrás: mno.hu

Tovább olvasás
Önnek ajánljuk
Hozzászólok

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek


Szavazások

Ön szerint mi lesz az, amit Mirkóczki Ádám polgármester elsőként végrehajt a vállalásaiból?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!


Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk. Adatai kezeléséről olvassa el friss adatvédelmi tájékoztatónkat. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás