Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Emma

Sötét
Fény

Április 10. és 27. között rendezik az Egri Tavaszi Fesztivált

Április 10. és 27. között rendezik az Egri Tavaszi Fesztivált

Ez a cikk több, mint 9 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Wahorn Andrással, Halász Judittal, Rúzsa Magdival és Palya Beával is találkozhatnak az érdeklődők a tizenöt törzsprogramot és számos kísérőrendezvényt tartalmazó 15. Egri Tavaszi Fesztiválon április 10. és 27. között – hangzott el a szervezők hétfői sajtótájékoztatóján Egerben.Habis László egri polgármester kiemelte: turisztikai jelentőséggel is bír az igen színes programokat kínáló Egri Tavaszi Fesztivál, ugyanakkor “nem kis részben az egrieket és az Eger környékén élőket is szolgálja ez a rendezvény”.

Elmondta: a nyitórendezvény az idén 30 éves egri Harlekin Bábszínház ünnepe is lesz. A társulat 10-én 18 órakor az elmúlt időszak egyik legsikeresebb produkcióját, a Dzsungel könyve bábmusicalt mutatja be a bábszínházban, majd másnap 19 órakor a Don Quijote című báb-színpadi játék díszbemutatója lesz látható ugyanott.

A polgármester kitért rá: a több generációnak is vonzó programokat kínáló fesztivál keretében komolyzenei produkciókkal is találkozhatnak az érdeklődők, és Eger két testvérvárosából, a franciaországi Maconból, illetve a finnországi Poriból is érkeznek fellépők.

Somodyné Jámbor Ildikó, a fesztivált szervező Egri Kulturális és Művészeti Központ (EKMK) fesztivál koordinátora hangsúlyozta, hogy “népszerű, de magas művészetet képviselő produkciókat” kínálnak az érdeklődőknek. Igyekeztek fiatal művészeknek is lehetőséget biztosítani, és új helyszíneket is bekapcsoltak a programsorozatba.

Elhangzott: a fesztivál az április 10-én 16.30-kor a Márai határok nélkül című interaktív kiállítással nyílik a Szépasszonyvölgyi Márai Látogatóközpontban, 18 órától pedig a Harlekin Kortárs Bábművészeti Napok kezdődnek a bábszínházban. A rendezvénysorozat hivatalos megnyitóján, 11-én 17 órakor az Egri Szimfonikus Zenekar Rézfúvós Együttese ad térzenét a Gárdonyi téren.

A fesztiválesemények sorából a szervezők kiemelték Wahorn András április 17-én 19 órakor nyíló Szabad című képzőművészeti és zenei bemutatóját a Vitkovics Alkotóházban. A Bartakovics Béla Közösségi Házban lép fel Palya Bea és ifj. Tóth István 13-én 17 órától, míg Halász Judit 19-én 10, majd 12 órai kezdettel tart lemezbemutató koncertet a Gárdonyi Géza Színházban.

Csillag és kő címmel egri és Egerből elszármazott művészek munkáiból nyílik 13-án 17 órakor kiállítás a Templom Galériában. A tárlat május 15-ig lesz látogatható.

A fesztivál záróprodukciójára 27-én 19 órakor kerül sor: a Tánc világnapja alkalmából a Lajtha László Néptáncegyüttes Zeng a lélek… címmel tart néptáncgálát a színházban.

Püski Viktória, az EKMK szakmai igazgatóhelyettese az MTI kérdésére elmondta: az idei Egri Tavaszi Fesztivált a megszokott márciusi időpontról a Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz igazodva tették át április 10. és 27. közé. A rendezvényt a város négymillió forinttal támogatta, míg az EKMK mintegy 3-4 millió forintnyi saját erőt biztosít hozzá.

Forrás: MTI

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön mit szól ahhoz, hogy az egykori Ifi ház, ma Kepes Központ újra kinyitotta kapuit a fiatalok előtt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL