Szombat hajnalig országszerte borult lesz az ég, sokfelé esővel, záporral. Napközben észak felől szakadozni kezd a felhőzet, de határozott felhőzetcsökkenés csak délutántól kezdődik, a déli megyékben estig még erősen felhős idő lesz a jellemző. Ezzel együtt a frontális csapadék dél felé mozdul el és kora délutánra az összefüggő csapadékrendszer a déli határvidéket is elhagyja. Ugyanakkor elsősorban az Eger–Szeged-vonal széles sávjában még délután és este is kialakulhatnak további záporok.

Az északi szél napközben sokfelé erős lesz, főleg a Duna-Tisza közén számíthatunk mérsékeltebb légáramlásra. Estére a szeles területeken is csillapodik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 10 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 10 és 14 fok között alakul.

MNO illusztráció

MNO illusztráció

Viharos szél, jéggel

Figyelmeztető előrejelzés van érvényben Magyarország területén szombat éjfélig: pénteken a nap második felében észak, északnyugat felől hidegfront érkezik, amely előtt illetve a front mentén helyenként zivatar alakulhat ki. Főként az ország északkeleti, északi felében egy-egy zivatarhoz viharos szél (> 70 km/h), kisebb méretű jég és jelentős mennyiségű csapadék (kis eséllyel > 20 mm) társulhat. A délutáni órákban az ország déli felében a délnyugati, nyugati szelet néhol 70 km/h körüli lökések kísérhetik. Holnap az Eger–Szeged tengelyben záporok alakulnak ki, zivatarnak nagyon csekély, maximum 5 százalék a valószínűsége.

Vasárnap eleinte derült lesz az ég, majd a déli óráktól gomolyfelhők képződnek, emellett több-kevesebb napsütés is várható. Legfeljebb északkeleten alakulhat ki néhol zápor. Az északnyugati szél többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet –2, +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12, 15 fok között alakul.

Forrás: OMSZ/MNO