Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Auguszta

Sötét
Fény

Na ki lett ezüstérmes Londonban? Hát Cseh Laci!

Na ki lett ezüstérmes Londonban? Hát Cseh Laci!

Ez a cikk több, mint 7 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Cseh László 50 méteres pillangón hozta el az ezüstöt a londoni EB-n. A tavaly az Egri Úszó Klubhoz igazolt úszózseni már 200 méteres vegyesen is kitett magáért, majd úgy döntött, pillangózik. 

Cseh László a legjobb idővel lett középdöntős 200 méteres vegyesen a londoni Európa-bajnokságon, azonban a táv megtétele után visszalépett. Lacié volt a legjobb idő (1:58.17), a második a portugál Alexis Manacas Santos volt, 1.7 másodperccel maradt el mögötte.

cseh laci magyar úszószöv. fb

Forrás: Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldala

A parádés úszás utána azonban a következőt nyilatkozta: „Azt hiszem, visszalépünk. Már nincs kedvem vegyest úszni, sokkal jobban izgat a pillangó. Meglátom”. Így visszalépett a délutáni középdöntőtől. A negyedik idővel került be az 50 pillangó döntőjébe. Laci kihozta a maximumot a kedd esti úszásából. Igaz, a gyengébben rajtolók között volt ugyan, de még így is csak a toronymagas esélyes ukrán Andrij Govorov tudta megelőzni.

„Ez már kezdett hasonlítani. Kicsit bánom, hogy nem tudtam megúszni a legjobbamat, azaz azt az időt, amit a tavalyi vébén (23.06), de határozottan jobb érzés volt ma úszni, szerintem ezzel az ezüsttel kihoztam a maximumot ebből a versenyből” – mondta el a Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldalának.

Cseh László egyébként most vehette át a tavalyi év legjobb európai férfi úszójának járó szobrot, a LEN Award-ot is. Gratulálunk Lacinak, csak így tovább!

 

Forrás: Magyar Úszó Szövetség, EH

 

 

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön mit szól ahhoz, hogy az egykori Ifi ház, ma Kepes Központ újra kinyitotta kapuit a fiatalok előtt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL