Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

Mai névnap

Emma

Bajai halászlétől bódultak a kórházi dolgozók

Galéria

Bajai halászlétől bódultak a kórházi dolgozók

Dr. Vácity József, az egri kórház főigazgatója 800 adag bajai halászlével vendégelte meg kollégáit Felsőtárkányban. A cél az volt, hogy összehozzák kicsit Egert és Baját, illetve hogy a bajai halászlé mellett az Egri Bikavér is Hungarikum legyen.

Itt nézhetitek meg élő videónkat, amiben Dr. Vácity József bajai halászlével vendégeli meg kollégáit, mialatt a háttérben 800 adag bajai halászlé rotyog!

Dr. Vácity József egy hónappal ezelőtt az ígérte, hogy bajai halászlével fognak jól lakni a kollégái. -Több, mint 800-an fogadták el a meghívásomat. Még a régmúlt időkben volt utoljára hagyománya az ilyen kikapcsolódásnak, amit én is igénylek. Örülök, hogy ezzel a hungarikummal ki tudtam mozdítani a közösséget – mesélte büszkén a Markhot Ferenc Kórház főigazgatója.

_U6I9627-2

A bajai halászlé a legfinomabb a főigazgató szerint

Mint megtudtuk  jégen hozták a sózott halat, és lefőzve a tésztát, amit itt melegítettek meg a Baja Marketing Kft. munkatársai. Az első 10 bográcsot, ami 200 adag halászlevet tartalmazott kettő órakor tették oda főni. Lazányi Kriszta az egyik bogrács mögött elmondta, hogy nagyszerűnek tartja, hogy ennyi halat főznek egyszerre. – Ez 800 bajai hal adag, ami 400 kg halból készül, hozzá pedig 60kg hagyma, 20kg paprika és 80 kg tészta kellett – fejtette ki. Megtudtuk azt is, hogy a kész halászlevet egy speciális edényben tálalják, ami rozsdamentes és tartja a meleget.

_U6I9731-2

800 adag halászlét főztek a helyszínen

Dr. Vácity József elárulta azt is, hogy a kollégák először nagyon meglepődtek, de most örülnek és lelkesek. – 5-6 asztalt kellett összetenni a süteményeknek, ugyanis a hölgyek mennyei finomságokkal készültek. Na meg persze az Egri Bikavér is fogyasztható itt, ami 2011-es évjáratú – osztotta meg velünk. Mint elmondta a legfőbb cél a kórházi közösség összekovácsolása és egy vidám délután eltöltése.

_U6I9636-2

Dr. Vácity József kivette a részét a munkából

– Szeretném, ha ez hagyomány lenne. Jövő évben június végén egy családos típusú, jellegű pikniket szeretnénk szervezni. A halételek közül a bajai a legfinomabb, ami Hungarikum, és a másik cél, hogy ezzel az összejövetellel az Egri Bikavér is Hungarikum legyen – jelentette ki.

_U6I9658-2

Varnyú Romina igazi bajai lány

A kórházból voltak itt a higiéniai osztályról, reuma osztályról, tüdőgondozó osztályról és a neurológiai szakrendelő intézetből is.
Mint a kollégák elmondták a kórház minden fórumán lehetett látni a meghívást és minden osztálynak jelezni kellett a részvételi szándékát, hogy tudják hány adaggal készüljenek.

Fotó: Nemes Róbert

 

 


Tovább olvasás
Önnek ajánljuk

Továbbiak Galéria kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Melyik egri programsorozatot kedveli a legjobban?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!


Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon bizonyos technikai adatokat rögzítő cookie-kat (sütiket) használunk statisztikai célokból. Ezekről és adatai kezeléséről olvashat friss adatvédelmi tájékoztatónkban. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás