Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Auguszta

Sötét
Fény

Ha autóvásárlásról van szó, az egriek nem túl lokálpatrióták

Ha autóvásárlásról van szó, az egriek nem túl lokálpatrióták

Ha vesznek is négykerekűt, akkor is megálljt parancsol a 1,5 millió forint.

Ez a cikk több, mint 6 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Egerben és környékén az országos adatokkal ellentétben nagyon kicsi az érdeklődés új autó vásárlása iránt. Ha vesznek is négykerekűt, akkor is megálljt parancsol a 1,5 millió forint.

Márciusban az egy évvel korábbinál 32,3 százalékkal több, 9924 új személygépjárművet helyeztek forgalomba – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hétfőn az MTI-vel.

Az MGE szerint ez azt vetíti előre, hogy az idén is folytatódik az új személygépjárművek forgalomba helyezésének növekedése, és ha valamilyen váratlan gazdasági fejlemény nem jön közbe, 2017-ben meghaladja a százezer darabot. Az egyesület szerint folytatódik a magánvásárlók visszatérése, akik inkább a használtautó-kínálatból elégítik ki igényeiket.

Új autókat leginkább cégek vásárolnak. Fotó: lokál.hu

Kíváncsiak voltunk az egri autókereskedők véleményére is, hogyan látják a helyzetet.

Használt autóknál 1,5 millió forint a határ

Ruzicska Sándor, a Barta Autó Holding Kft. értékesítési vezetője elárulta, inkább a használt autók iránt érdeklődnek az egriek.
– Nagyon kicsi az érdeklődés az új autók iránt Egerben és környékén. Amíg meg volt a növekedési hitel program, addig a vállalkozókat rá tudtuk beszélni új autó vásárlásra.

Fájó szívvel mondhatom, hogy az Eger és Eger környékiek nem lokálpatrióták, inkább elmennek Gyöngyösre, Miskolcra, Budapestre autót venni, még ha az ár ugyanannyi is. Úgy tűnik, presztízskérdés, hogy ne Egerben vegyenek autót. Hogy ennek mi az oka, nem tudom megmondani – mondta Sándor.

Hozzátette, azok az egriek, akik betérnek hozzájuk, nagyon jó vásárlók, jó velük üzletelni. Ami az eladást illeti, megvannak a legjellemzőbb adatok.
– A legnépszerűbb árkategória használt autók esetében 1 milliótól 1,5 millióig terjed , ez az ami a legkönnyebben eladható. Érdekes, ez inkább készpénzes vásárlás. A legújabbak között 3 és 4 millió forint között mozognak az árak, amik népszerűek, ezekben az esetekben kezd megjelenni a lízinggel történő vásárlás. A magánszemélyek azonban nagyon árérzékenyek, bármit mondhatok egy autóról, ha a keret véges. Nincsenek kígyózó sorok, de talán valamiféle fejlődés elindult – fogalmazott Sándor.

A használt autók iránt nagyobb a kereslet. Fotó: Nemes Róbert

Nincs az a használt autó mennyiség, amire ne lenne kereslet

Bér Jándor, az Automobil-Eger-97 Kft. értékesítője megerősítette kollégája szavait.
– Kétségtelen, hogy van elmozdulás, de az emberek nagy része a meglévő autóját használja 8-10-13 évig. Elsősorban cégek és intézmények vásárolnak új autót, magánszemélyek csak kisebb létszámban. Rengeteg használt autó jön be nyugatról, a használtautó-kereskedők szinte nem tudják kiszolgálni az igényeket. Nap mint nap találkozunk olyanokkal, akik 2-3 éves autót keresnek, mert akkorra már az veszít az értékéből – mondta.

Az új autókkal kapcsolatban elmondta, hogy bármennyire furcsa, a magasabb árkategóriájú autók iránt nagyobb az érdeklődés.
– Azok, akinek kevés pénze van, és egy kisebb árkategóriájú autót vásárolnának, sokkal kevesebben vannak, mint a nagyobb kategóriába tartozó autók vásárlói. Akinek saját cége van, ahol többet futnak az autók, ott sűrűbben cserélik, mint a magánszemélyek. Ők megkímélik azt, amijük van. 10-15 évvel ezelőtt sokkal többen voltak, akik új autót vásároltak – részletezte.

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön mit szól ahhoz, hogy az egykori Ifi ház, ma Kepes Központ újra kinyitotta kapuit a fiatalok előtt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL