Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

21°
12°
Mai névnap

Gál

Nem túl vastag az egriek pénztárcája

Gazdaság

Nem túl vastag az egriek pénztárcája

A szavazók több mint felének 200 ezer forint folyik be a kasszába.

Lezárult legutóbbi szavazásunk, amelyben a fizetésetekről kérdeztünk titeket. Kiderült, a szavazók több mint felének 200 ezer forint folyik be a kasszába havonta.


Megihletett minket az a KSH adat, miszerint az ország két részre szakadt, ha vetünk egy pillantást a havi keresetekre. Érdekes látni, hogy a keleti megyék mintha nem is egy országba tartoznának a nyugati megyékkel.

Heves megyében az átlag havi nettó kereset 156 ezer és 161 ezer forint körül mozog. Arra gondoltunk, megkérdezünk titeket, mennyi pénzből jöttök ki egy hónapban.

Az egriek többsége 200 ezer forint alatt keres. Fotó: nol.hu

A legtöbb szavazat, 93 (31%) a 100 és 200 ezer forintos kategóriára jött. Csupán kettővel maradt le, tehát 91 voksot kapott (31%) az 50 és 100 ezer forintos opció. A válaszadók 24 százaléka (71 voks) keres 200 ezer és 400 ezer forint között. 400 ezer forint felett a szavazásban részt vevők 14 százaléka (42) visz haza.

Korábban megkérdeztük az utca emberét is, mivel lenne elégedett, és arra a következtetésre jutottunk, havi 300 ezer forint elég volna a boldoguláshoz. Valljuk be, ettől még messze vagyunk.

Mennyiből élsz meg egy hónapban?

50-100 ezer forint (31%)
100-200 ezer forint (31%)
200-400 ezer forint (24%)
400 ezer forint felett (14%)


Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek


Szavazások

Ön szerint mi lesz az, amit Mirkóczki Ádám polgármester elsőként végrehajt a vállalásaiból?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!

Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk. Adatai kezeléséről olvassa el friss adatvédelmi tájékoztatónkat. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás