Lépjen kapcsolatba velünk

Gyurcsány: Klárával egyeztetjük ki hozza el Marcit a bölcsiből

Gyurcsány: Klárával egyeztetjük ki hozza el Marcit a bölcsiből

Soha többé nem vezetné be a vizit díjat, Botka Lászlónak nincs más választása, mint vele kiegyezni és egyébként is ő Ferenc a volt miniszterelnök.

Ez a cikk több, mint 7 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Soha többé nem vezetné be a vizitdíjat, Botka Lászlónak nincs más választása, mint vele kiegyezni és egyébként is ő Ferenc a volt miniszterelnök. 

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke aktuális politikai találkozóra hívta az egrieket kedden délután 5 órára a Korona Hotelbe. Kollégánk Magyarország volt miniszterelnökét aktuálpolitikával kapcsolatban szólaltatta meg a fórum előtt.

Rákérdeztünk Botka Lászlóval folytatott konfliktusára.

– Nem látok itt nagyon kemény vitát, ami vita van, az politikai természetű. Botka László azt mondta, hogy majd ő megállapodik a pártokkal, de eddig nem sikerült neki. Feltételei vannak, többek között az is, hogy mi ketten nem lehetünk egy listán – mondta.

Természetesen szóba került a CEU melletti budapesti tüntetés is.

Az eseményen több 10 ezer ember vett részt, köztük Gyurcsány Ferenc lánya, Anna is.
– Ez rendesen megmozgatta Pestet, meglátjuk, hogy hosszan tartó konfliktus lesz-e. Kiderül, hogy ez a hangulat eljut-e vidékre, akár Egerbe is. Szerintem, ha itt valaki egyetemet csinál, azt meg kell köszönni – jelentette ki. Hozzátette, hogy a Fidesz  ma már elveszítené Budapestet egy választáson – fogalmazott.

Borítókép: Nemes Róbert

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön mit szól ahhoz, hogy az egykori Ifi ház, ma Kepes Központ újra kinyitotta kapuit a fiatalok előtt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL