Lépjen kapcsolatban velünk

EgerHírek

Mai névnap

Júlia, Rita

Nagy csatában vesztette el az alapszakasz első helyét az Eger Heroes

Sport

Nagy csatában vesztette el az alapszakasz első helyét az Eger Heroes

A Miskolc Steelers hatalmas csatában, 40-34-re legyőzte az Eger Heroest.

A Miskolc Steelers hatalmas csatában, 40-34-re legyőzte az Eger Heroest a HFL alapszakaszának utolsó fordulójában, így első kiemeltként várhatja a folytatást.


Rangadót vívtak szombaton Felsőtárkányban, ahol az Eger Heroes fogadta a Miskolc Steelerst. A hevesiek egy győzelemmel megszerezhették volna az alapszakasz első helyét – írja a digisport.hu.

Az első negyed remek játékot hozott, négy touchdownt is láthatott a közönség, az Eger mindkétszer ki tudta egyenlíteni a miskolci vezetést. A második negyedben Troy Rice megszerezte a mérkőzésen a második, összességében az 50. touchdownját. Utána Rice-hoz felnőtt AJ  Benson is, aki két touchdownt tett hozzá a csapat teljesítményéhéz, és így 34-14-es, megnyugtatónak tűnő előnyhöz jutott a Steelers.

Ám az Eger Kali Rashaad révén egyből szépített egy visszahordott touchdownnal, és miután Fenyvesi Csaba is touchdownt ért el, a nagyszünetre már csak hatpontos miskolci vezetéssel érkeztek a csapatok.

A hazaiakat a harmadik negyedben komoly csapás érte, hiszen Kali Rashaadot kizárták a játékból, tegyük hozzá, az egriek egyik legjobbja az első negyedben megúszott egy hasonlóan komoly esetet. Ezután a Miskolc a végig remeklő Vasyl Jordan révén újabb touchdownt ért el, és utána jól tartotta az eredményt. Bár a negyedik negyedben Fenyvesi egy touchdownnal lőtávolon belülre hozta az Egert, az egyenlítés nem sikerült, a Miskolc első kiemeltként várhatja a rájátszást.

Ha megnéznétek a meccs összefoglalóját, kattintsatok a digisport.hu oldalára. 

Borítókép: Nemes Róbert

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Melyik egri programsorozatot kedveli a legjobban?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!



Legtöbbet olvasott

FEL

Oldalainkon bizonyos technikai adatokat rögzítő cookie-kat (sütiket) használunk statisztikai célokból. Ezekről és adatai kezeléséről olvashat friss adatvédelmi tájékoztatónkban. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás