Lépjen kapcsolatba velünk

Állhat-e évekig egy használaton kívüli autó ugyanabban a parkolóban?

Állhat-e évekig egy használaton kívüli autó ugyanabban a parkolóban?

A rövid válasz: nem. De azért ez nem ennyire egyszerű: utánajártunk, mi az erre vonatkozó szabály Egerben és közben találtunk még újabb gazdátlan autókat.

Ez a cikk több, mint 6 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Ezt a kérdést tette fel nekünk egyik olvasónk is, mert a lakókat igencsak bosszantja az a szürke jármű, ami sok éve meg sem mozdult, ezzel elfoglalva egy parkolóhelyet. A rövid válasz: nem. De azért ez nem ennyire egyszerű: utánajártunk, mi az erre vonatkozó szabály Egerben és közben találtunk még újabb gazdátlan autókat.

Olvasónk, Orsolya nemrégiben írta meg nekünk, hogy a Remenyik Zsigmond utca 10. szám előtt évek óta áll egy szürke autó az ott lakók bánatára. Kimentünk mi is, és valóban: a szürke autó a parkolóban pihen. Látszik rajta, hogy régen nem mozdult onnan, körülötte nagyra nőtt a gaz.

A szóban forgó szürke autó a Remenyik utcában – Fotó: Nemes Róbert

Megkérdeztük a közterület-felügyeletet, mi ilyenkor az eljárás. Az EgerHírek érdeklődésére Eger jegyzője, dr. Kovács Luca a következőket válaszolta.
“Tájékoztatom, hogy Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közterület-felügyelete a 3300 Eger, Remenyik Zsigmond utca 10. szám mögött található garázssor területén ellenőrzést végzett, melynek során megállapításra került, hogy az említett gépjármű egy kialakított parkolóban várakozik. A hivatkozott gépjármű nem minősül üzemképtelennek, mivel hatósági jelzéssel rendelkezik, így e tekintetben a közterület-felügyelet nem rendelkezik hatáskörrel intézkedésre.

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 22/2014 (V.23.) sz. rendelete (Rendelet) 25 § (2) bekezdése alapján azonban felszólítottuk a bejegyzett üzembentartót, hogy gépjárművét ne közterületen tárolja, mivel az az Önkormányzat takarítási, fenntartási munkálatainak elvégzését zavarja. Amennyiben a tulajdonos a megadott határidőben nem tesz eleget a kötelezésnek, az önkormányzat a gépjárművet elszállíttatja” – zárul a jegyző levele, amit szeptember 5-én kaptunk meg. Ennek a dátumnak pedig esetünkben jelentősége van.

Három napja van (volt) a tulajdonosnak, hogy elvigye az autót

Megnéztük a jegyző által hivatkozott helyi rendeletet, ami elég részletesen szabályozza az ilyen eseteket, sok esetben konkrét határidőket is megjelölve. Íme a vonatkozó rendelet nekünk fontos passzusa:
Az üzemképtelen és a forgalomban történő részvételre alkalmatlan jármű hatósági elszállítása előtt az önkormányzat Közterület-felügyelete írásban köteles felszólítani az ismert üzembentartót, tulajdonost a járművének közterületről 3 napon belül történő eltávolítására, az ismeretlen tulajdonos esetében pedig a felszólítást a jármű szélvédőjére elhelyezni.

A gaz már szépen körbenőtte – Fotó: Nemes Róbert

Azt nem tudjuk megállapítani, hogy ez az autó üzemképtelen-e, de egy biztos: jó régen ott parkol már a Remenyik Zsigmond utca 10. szám előtt. dr. Kovács Luca, Eger jegyzője szeptember 5-én kelt válaszában úgy fogalmaz, hogy felszólították az üzembentartót az autó elvitelére. Ez 6 nappal ezelőtt volt, tehát az autót már el kellett volna vinni onnan. De ma, szeptember 11-én délben még mindig ott volt.

Ha nem viszi a tulaj, viszi a hivatal

Miközben ez az írás készült, kiderült, hogy a kollégák több hasonló autóról tudnak a városban, amik hosszú ideje vesztegelnek egy helyen. Ezek közül most kettőt kaptunk lencsevégre, de biztos van még bőven Egerben elhagyott jármű.

A Wigner Jenő középiskola előtt van a kategória győztes. De hogy állhat ott ilyen állapotban? – Fotó: Nemes Róbert

A rendelet azt is szabályozza, mi történik akkor, ha a tulajdonos a felszólításnak nem tesz eleget és továbbra is a közterületen tárolja az autóját.

A szabálytalan elhelyezés miatt balesetveszélyt jelentő, vagy a forgalmat, vagy a takarítási, fenntartási munkálatokat nagy mértékben akadályozó, közterületen tárolt üzemképtelen vagy forgalomban történő részvételre alkalmatlan járműveket a rendőrség, az önkormányzat az erre felhatalmazott vállalkozóval eltávolíttatja és az erre a célra kijelölt tároló helyre szállíttatja.

Hatósági jelzéssel nem rendelkező, illetve forgalomban történő részvételre alkalmatlan jármű esetében, ha az üzembentartó, tulajdonos kiléte nem állapítható meg, a szélvédőre kihelyezett értesítésben meghatározott időpont lejártát követően a jármű azonnali hatállyal elszállítható.

Ha senkinek nem kell, eladják vagy megsemmisítik

A helyi rendeletben foglaltakból az is kiderül, mi történik a már elszállított járművekkel.

Az önkormányzat az elszállítás 15. napját követően a járművet hatósági tanúk jelenlétében felnyittatja és a motorszám, vagy az alvázszám alapján az üzembentartót vagy a tulajdonost írásban felszólítja, hogy a járművet a tárolás helyéről 30 napon belül szállíttassa el. Ismeretlen tulajdonos, üzembentartó esetén a felszólítás a város hivatalos honlapján keresztül történik.

Újabb rossz példa az Olasz utcából – Fotó: Nemes Róbert

A hatósági jelzéssel nem rendelkező, továbbá az elszállítás napjától számított 60 nap elteltével ki nem váltott üzemképtelen jármű vonatkozásában az önkormányzat által megbízott vállalkozó intézkedést kezdeményez a forgalomból történő kivonatásra, majd pedig az értékesítésre, annak sikertelensége esetén a jármű megsemmisítésére.

Az üzembentartó vagy a tulajdonos – amennyiben tulajdonjogát igazolja – jogosult az elévülési időn belül az értékesítés során befolyt és az önkormányzat, vagy az általa megbízott vállalkozó költségeivel csökkentett összegre vonatkozó igényeit érvényesíteni.

Látszik tehát, hogy elég konkrét szabályok vonatkoznak az elhagyottan álló járművekre Egerben. Kíváncsian várjuk, hogy a történetben szereplő szürke autó esetében mi lesz: elviszi a tulaj, vagy az önkormányzat szállíttatja el…

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön mit szól ahhoz, hogy az egykori Ifi ház, ma Kepes Központ újra kinyitotta kapuit a fiatalok előtt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL